Az aszpirin mindennapos szedése többet árt, mint használ
Azok az egészséges emberek, akik naponta egy tabletta aszpirinnel próbálják elejét venni a szívinfarktusnak, inkább árthatnak egészségüknek, semmint használnak - derült ki brit tudósok frissen közölt tanulmányából.
A szakemberek szerint az aszpirin által kiváltott vérzés kockázatai olyan magasak, hogy egészséges embereknél "nem lehet alátámasztani" a gyógyszer mindennapos szedését. A szer az érrendszeri kórtörténettel bíró betegek esetében ugyanakkor hatásos, ezt a tudósok sem vitatják.
Az aszpirinnek az ateroszklerózis gyógyításában tapasztalt hatásairól szóló tanulmány egy hosszú ideje tartó vita újabb fejezetét jelenti: szakemberek ugyanis régóta vitatkoznak arról, hogy az aszpirin szedésének veszélyeit vajon ellensúlyozza-e a szer vérrögcsökkentő hatása.
"Tudjuk, hogy az érrendszeri betegségekkel - anginával, szívrohammal, vagy stroke-kal - küzdők csökkenthetik a további kockázatokat a naponta beszedett kis mennyiségű aszpirinnel" - mondta Peter Weissberg, a brit szívalapítvány orvosi igazgatója, a kutatás egyik támogatója.
"E kutatás eredményei egybecsengnek jelenlegi tanácsainkkal, miszerint azoknak, akiknek nincsenek tüneteik, vagy akiknél nem diagnosztizáltak érrendszeri betegségeket, nem szabadna aszpirint szedniük, mert a vérzés kockázatai nagyobbak a jótékony hatásnál" - fejtette ki Weissberg.
A kutatásban 3350, ötven és hetvenöt év közötti férfit és nőt vizsgáltak. A részvevők nem mutatták szívbetegség jeleit, és korábban nem szenvedtek el szívrohamot, ugyanakkor artériáikban eséllyel volt kialakulóban szűkület.
A vizsgálat alanyait két csoportba osztották, az egyik tagjai nyolc éven át vagy napi 100 milligramm aszpirint kaptak, míg a másik csoportba soroltak csak placebót. Míg a bekövetkezett szívrohamok, stroke-ok és más szív- és érrendszeri betegségek számában nem mutatkozott különbség, a szervezetben kialakult vérzés arányánál igen. Az aszpirines csoport 2 százalékánál alakult ki komoly vérzés, a placebós csoportnál azonban csak 1,2 százalék volt ez az arány.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr