Az EPO az agyat is doppingolja
Az erythropoietin (EPO) nevű doppingszer nem csupán az izmokat tüzeli fel, hanem az agyat is, legalább is egerek esetében - fedezte fel a göttingeni Max Planck Kísérleti Orvostudományi Intézet (Németország) Hannelore Ehrenreich professzor által vezetett csapata.
Véleménye szerint azonban az újonnan szerzett ismeretek segíthetnek a súlyos agybetegségek kezelésében. A szklerózis multiplex és a krónikus skizofrénia esetében is hasznosnak bizonyulhatnak. A kutatók eredményeikről a "BioMed Central" című szaklapban számolnak be.
Eddig az orvosok az EPO-t vérszegénység kezelésére alkalmazták, ugyanis fokozza az oxigénszállító vörös vérsejtek termelését. Ezt azonban a teljesítménysportokat űzők is kihasználják, hogy jobban elláthassák izmaikat oxigénnel - persze illegálisan.
A kutatók úgy vizsgálták az EPO hatását az egerek tanulási és fejlődési folyamataira, hogy nehéz feladatok elé állították őket. Meg kellett tanulniuk egy másodpercen belül öt váltakozóan felvillanó fényjelzés közül egyre helyesen reagálni. Jutalmul kis adag cukros vizet kaptak. "Sok hét kell ahhoz, hogy az egér megtanulja teljesíteni ezt a feladatot" - mondta Ehrenreich. Ez alatt jól lehet követni a tanulás különböző folyamatait, és az EPO ezekre gyakorolt hatását.
A kísérletek során serdülő hím egereket kezeltek három héten át nagy adagokban EPO-val, illetve placebóval. Ezután három hónap intenzív tréningben részesítették őket. Az EPO-val kezelt egerek tanulási sikerei jóval túlszárnyalták a placebót kapottakét - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
- Fertőzésveszélyes a halpedikűr