Becsület-teszt

A két kutató tesztje nagyon egyszerű, a „fej vagy írás" játékon alapul. Minden résztvevőnek fel kell írnia egy cédulára, hogy a pénznek melyik felére tippel, majd az érme feldobása után meg kell vallania, hogy nyert-e.
A „vallomás" és a cédula összehasonlításából kiderül, hogy vannak, akik bevallják, hogy tévedtek, vannak, akik nem.

A válaszadás előtt és alatt neurológusok mágneses rezonanciával monitorozzák a résztvevők agyának azon zónáit, amelyek a döntések és a magatartások kontrollálásában játszanak szerepet. A becsületesek agyvelejében ezek a területek nem kezdenek el működni, a hazudósoknál igen. A neurológusok szerint ez azt jelenti, hogy a becsületesség olyan magatartás, amely az agy részéről nem igényel önkontrollt. A nem becsületesnek viszont törnie kell a fejét, hogy kihasználja-e az alkalmat, és ha ezt lehetségesnek tartja, csal.

Szakemberek úgy vélik, hogy ha ezt a tesztet egyszer majd alkalmazhatónak találják, vitás felhasználási területei lehetnek, például ha munkahelyeken az alkalmazottak becsületességét akarják mérni vele.

A laikus olvasónak más aggályai is vannak. Mi van azokkal, akiket a „körülmények" tettek becstelenné, akár túlélési okokból, akár azért, mert rájött, hogy egy becstelen környezetben semmit nem ér a maga becsületességével? Vagy mi van azokkal, akik becstelenül éltek, aztán „jó útra tértek", nemcsak szavakban, hanem tettekben is?

És a legnagyobb dilemma: létezik-e egyáltalán abszolút, megfellebbezhetetlen becsület kortól, társadalmi közegtől, morálfilozófiai vagy vallási felfogástól függetlenül?