Beszélő egerek?
A FOXP2 számos más gerinces genetikai állományában is megtalálható, így a csimpánzéban is. Az emberi változat pedig csupán két aminosavban különbözik attól - tehát ennyin múlna a beszéd képessége? Legkönnyebben úgy lehetne erre választ kapni, ha emberekbe állati FOXP2-t ültetnék, ez azonban tilos. A lipcsei kutatók tehát fordítva próbálkoztak: olyan laboratóriumi egereket állítottak elő, amelyek tartalmazták az emberi beszédgént, majd hónapokon át figyelték őket.
Ezalatt meglepő jelenségeknek lettek tanúi. A Cell című szaklapban arról számolnak be, hogy az emberi FOXP2-vel rendelkező egerek agya olyan változásokon ment keresztül, amelyeket korábbi kutatások az emberi nyelvvel hoztak összefüggésbe. Ezen kívül azok a kisegerek, amelyeket eltávolítottak az anyai fészekből, az ultrahangtartományban jóval különbözőbb hangokat adtak ki, mint "normális" fajtársaik. Ettől eltekintve teljesen átlagos, egészséges egereknek bizonyultak, mindennemű feltűnés nélkül.
Még nem tudni eleget az egerek kommunikációjáról ahhoz, hogy e változások jelentőségét meg lehessen ítélni - mondta Wolfgang Enard társszerző. Jelenleg még csak azt lehet találgatni, hogy a FOXP2 mutációi milyen hatással lehettek az evolúcióra.
A lipcsei paleogenetikusok azonban egyben már biztosak: a neandervölgyi ember genetikai elemzése kimutatta, hogy rokonaink is az emberi FOXP2-verzióval rendelkeztek.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is