Böjtös menü nagyhétre
Póréhagymaleves
1 db póréhagyma, (esetleg 1 közepes vöröshagyma)
2-3 evőkanál olaj,
1 csapott evőkanál barnaliszt,
2 db kockasajt vagy 1 doboz joghurt
só, bors, petrezselyem-zöld, kurkuma
A póréhagymát kb. 6 mm-es szeletekre vágjuk, és 2-3 evőkanál étolajon pároljuk néhány percig. Egy csapott evőkanál liszttel meghintjük, kicsit pirítjuk, majd hideg vízzel felengedjük. Sóval, borssal, petrezselyem zölddel, kurkumával ízesítjük, és amikor kész, a villával összetört kockasajtot simára keverünk a forró levessel, visszaöntjük és összeforraljuk. Roppanósra főzzük.
Ha kicsi a pórénk, egy kisebb vöröshagymát szálasra vágunk, előpároljuk, és amikor már üveges akkor tesszük hozzá a pórét.
Gombás barnarizs
3 dl barnarizs,
60 dkg gomba,
1 nagy vöröshagyma,
só, kakukkfű.
A barnarizst előző este beáztatjuk. Másnap a maradék vizet leöntjük és 7-8 dl hidegvízzel, ízlés szerint sózva, kis lángon puhára főzzük.
A gombát megtisztítjuk, felaprítjuk és az apróra vágott, üvegesre párolt vöröshagymával, sóval, kakukkfűvel, fedő nélkül megpároljuk. Hozzáadjuk a barnarizskásához, összepároljuk, friss petrezselyemmel megszórjuk.
(Érdemes nagyobb adagot készíteni, fagyasztóban is jól eltartható.)
Kedd
Zeller krémleves
1 db nagy zellergumó,
1 doboz joghurt vagy 2 db kockasajt
só, petrezselyem- és zellerzöld,
A zellert meghámozzuk, lereszeljük, vagy tetszés szerint felaprítjuk, majd sós vízben megfőzzük, amikor már nem forró, krémesre turmixoljuk. Petrezselyem- és zellerzölddel ízesítjük és egy joghurttal vagy kevés ömlesztett sajttal gazdagíthatjuk. Ha száras a zeller, alapos mosás után azt is főzzük meg a gumóval.
Nagyon egyszerű almás
4 tojás,
1 doboz joghurt,
2 mokkáskanál őrölt fahéj,
1-2 csomag vaníliás cukor,
12 dkg cukor vagy folyékony édesítő/méz, ízlés szerint,
50-60 dkg reszelt alma,
30 dkg barnaliszt, vaj, morzsa vagy dió a tepsi kikenéséhez, hintéséhez,
1 marék durvára vágott dió.
Az egész tojásokat, joghurtot, fahéjat, vaníliás cukrot, az édesítőt/cukrot/mézet alaposan kikeverjük. Hozzáadjuk az almát és a lisztet, néhány kavarással összeállítjuk. Ha kemény még tehetünk hozzá joghurtot, vagy 1-2 evőkanál vizet. Kivajazott, lisztezett/morzsával vagy darált dióval alaposan behintett közepes tepsiben elterítjük, a tetejét megszórjuk vágott dióval. 15 percig nagy lángon, majd takarékon addig sütjük, amíg a beleszúrt kés tiszta lesz. Ha nagyon pirul a dió, de még nem jó a tészta, alufóliával betakarjuk.
Szerda
Karfiolleves
2 szál sárga- és 1 szál fehérrépa,
1 fej vöröshagyma,
1-2 evőkanál étolaj,
1 db karfiol
só, petrezselyem-zöld, kömény, esetleg zöldkömény,
1-2 evőkanál kukoricadara (polenta), vagy zabpehely
A sárgarépát, fehérrépát és vöröshagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, és pici olajon pároljuk, amíg a hagyma üveges lesz. Felengedjük hideg vízzel és beletesszük a rózsáira szedett karfiolt. Sóval, petrezselyem zölddel, köménnyel, zöldköménnyel ízesítjük, és roppanósra főzzük. Amikor felforr lassú hintéssel, folyamatos kavarás mellett besűrítjük a kukoricadarával, vagy zabpehellyel.
Zöldség fasírt egyben
2 db sárga, 1 db fehérrépa,
1 db közepes zeller,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 csésze zabpehely,
2 tojás
A répákat és a zellert megtisztítjuk, és durvára reszeljük, vagy a robotgép aprítójával felaprítjuk és teflonedényben, fedő alatt 15 percig pároljuk, majd kihűtjük.
Egy nagy fej vöröshagymát lereszelünk, a zabpehellyel és a tojásokkal együtt hozzáadjuk a zöldségekhez, sóval, borssal, esetleg pirospaprikával ízesítjük, alaposan összedolgozzuk. Egy tepsit zsiradékkal kikenünk és beleterítjük a masszát. A tetejét elegyengetjük, meghinthetjük zabkorpával.
Alkalmas főzelékekhez feltétnek, de finom burgonyapürével, hagymás burgonyával is. (A maradékot másnap zsemle vagy kenyérszeletek között uzsonnára adhatjuk.)
Csütörtök
Magyaros ízű borsóleves
2 szál sárga-, 1 szál fehérrépa,
1 diónyi vöröshagyma,
1-2 evőkanál étolaj,
0,5 kg zöldborsó,
1-2 evőkanál zabpehely vagy kukoricadara
A répákat és a hagymát megtisztítjuk, felaprítunk, és olajon előpároljuk. Ha a hagyma már üveges meghintjük pirospaprikával, hozzátesszük a borsót, hideg vízzel felengedjük, és roppanósra főzzük. (Ha nagy szemű, érett borsónk van, azt is pároljuk együtt a répákkal és a hagymával.) Finom zabpehellyel vagy polentával, ha sűrűbben szeretik; amikor forr a leves lassú hintéssel, folyamatos kavarás mellett belehintjük és még néhány percig összeforraljuk.
Tócsi (vagy tócsni, cicege stb.)
1 kg nagyméretű burgonya,
1 db tojás
liszt,
néhány kanál étolaj,
só,
joghurt vagy tejföl
A burgonyákat meghámozzuk, és finom reszelőn lereszeljük, ízlés szerint megsózzuk és hozzáadunk egy tojást. Annyi liszttel keverjük össze, ami a levét felissza. Picit olajozott teflon serpenyőben, apránként adagolva, körülbelül fél centi vastagon szétterítjük, és mindkét oldalát pirosra sütjük. Magában is finom, de joghurttal még jobb.
Péntek
Frankfurti leves vegetáriusoknak
2-3 sárga-, 1-2 fehérrépát
1 fej közepes kelkáposzta,
3-4 gerezd fokhagyma,
1-2 evőkanál barnaliszt,
1-2 evőkanál étolaj,
1-2 teáskanál őrölt pirospaprika,
őrölt és szemes kömény,
majoránna.
Megtisztítjuk, tetszés szerint felaprítjuk, és kevés olajon előpároljuk a sárga- és a fehérrépát, lehintjük a liszttel, ezzel pirítjuk egy picit, majd hozzáadjuk a lereszelt fokhagymát, tovább pirítjuk és a pirospaprikával is meghintjük. Folytonos keverés mellett felöntjük hidegvízzel. Ekkor adjuk hozzá az egy centis csíkokra vágott kelkáposztát. Ha szükséges pótoljuk a vizet, sózzuk, őrölt és egész köménnyel bőségesen, valamint majoránnával fűszerezzük. Roppanós puhára főzzük.
Puliszka gazdagon
2 csésze polenta (kukoricadara)
nagyon kevés só,
10 dkg juhtúró,
1 csokor petrezselyem-zöld.
4 csésze vizet felforralunk egy csipet sóval (a túró is sós!), majd folyamatos keverés mellett, kis sugárban belecsurgatjuk a kukoricadarát, és kásává főzzük. Lefedve hagyjuk, hogy tovább dagadjon, majd, ha már hűlt hozzákeverünk 10 dkg juhtúrót és egy csokor petrezselyem zöldet. Semmi fűszert nem igényel. Adhatjuk tehéntúróval is, de akkor ízlés szerint fűszerezzük.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is