Bőrsejtekből őssejtek egy speciális vegyülettel
Speciális vegyület révén sikerült amerikai kutatóknak az "egyszerű" bőrsejtek biztonságos, részleges átalakítása őssejtekké.
Az őssejtek a szervezet "mestersejtjei", belőlük fejlődnek ki a különböző szövetek sejtjei. A magzati kezdemény néhány nappal a fogantatás után hathatós őssejtekből áll, amelyek bármilyen sejttípussá képesek átváltozni. Ahogy az embrió növekszik, ezek a sejtek differenciálódnak, azaz az egyedfejlődés során sajátos rendeltetésű sejtekké alakulnak át. Elveszítik rugalmasságukat, izom-, ideg-, csont- és másfajta sejtekké válnak. A kutatók már régóta dolgoznak azon, hogy mi módon lehetne visszafordítani ezt a folyamatot, és "sima" sejtekből úgynevezett indukált pluripotens őssejteket (IPS) nyerni, amelyek tulajdonságaikban a magzati őssejtekhez hasonlítanak.
Eddig retrovírusok segítségével juttatták be az átalakítandó sejtekbe a négy úgynevezett transzkripciós (átíró) gént (cMyc, Sox2, oct4 és Klf4). Ezek a gének a retrovírusokban meglévő reverz transzkriptáz nevű enzim segítségével beépülnek az adott sejt eredeti DNS-ébe, megváltoztatva annak génösszetételét, és így a fehérjeszintézist is. E módszer hatására a sejt pluripotenssé válik, azaz a test bármely sejttípusa ki tud fejlődni belőle. A módszer ugyanakkor aggályos, mivel előfordulhat, hogy a vírusok megfertőzik a keletkező sejttenyészetet.
Kevin Eggan, a Harvard Egyetem Őssejtkutató Intézetének docense szerint, aki kollégáival kidolgozta az új módszert, eljárásuk megkönnyíti az "egyszerű" sejtek átalakítását IPS-sejtekké. A vegyület a négy transzkripciós génből kettőt képes helyettesíteni.
"A vegyület a kísérletek során bármikor képes volt helyettesíteni két gént. Kísérleteink nem csupán a vegyület felfedezését eredményezték, hanem megmagyarázzák, hogy miként működik" - hangsúlyozta Kevin Eggan.
A kutatók RepSoxnak nevezték el a vegyületet - egyrészt a bostoni Red Sox baseballcsapat tiszteletére, másrészt az elnevezésben tükröződik az egyik helyettesített gén, a Sox2.
"Kísérleteink azt demonstrálják, hogy félúton vagyunk a sikertől, s az eredményt csupán egyetlen vegyülettel értük el" - magyarázta Eggan.
A kutatók végső célja, hogy a betegtől vett bőrmintából vagy vérből nyert sejteket átprogramozzák IPS-sejtekké. Az így nyert sejttenyészeteket szívizom-, vér-, idegsejtekké lehet átalakítani, idővel pedig egész szerveket is képesek lesznek "növeszteni".
Ezek a szövetek, szervek specifikusan a beteg számára készülnek majd, így nem lesz szükség az immunrendszert gátló készítményekre, és a pácienst nem fenyegeti a kilökődés veszélye. Másrészt ezeket a sejteket fel lehet majd használni, hogy laboratóriumi körülmények között tanulmányozzák a páciens betegséget.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Prosztata őssejtek okozhatnak rákot
- Őssejteket nyerhetnek a leszívott zsírban
- Újabb kudarc a Parkinson-kór őssejt terápiájában
- Elpusztítja a daganatos őssejteket az új vegyület
- Őssejtkezelés otthoni kedvenceknek
- Az őssejtterápia megoldás lehet a bénulásra
- Őssejttel gyógyítottak szívbeteg egereket
- Az izom őssejtjei felnőttkorban elvesztik az aktivitásukat
- Őssejtek a szájüregből
- Versenylovak után embereken tesztelik az ínak őssejtes gyógyítását
- Eredményes a diabétesz kezelése őssejtekkel
- Sikerült új petesejteket előállítani egerek őssejtjeiből
- Eltávolíthatók a rákot okozó gének az őssejtekből
- Obama feloldotta az embrionális őssejtkutatás finanszírozásának tilalmát
- Őssejtek előállításának eddigi legbiztonságosabb módját dolgozták ki
- Interferonnal felébreszthetők az alvó őssejtek
- Őssejtterápia után agydaganat
- Obama eltörli az embrionális őssejtkutatásra vonatkozó tilalmat
- Engedélyezték az első embrionális őssejtes klinikai próbát gerincsérülteknél az Egyesült Államokban
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is