Búcsú a csóktól?
2009. 09. 29. 10:00:00
A H1N1-fertőzés elkerülésére meggyökeresedett szokások megváltoztatását javasolják a spanyol egészségügyi hatóságok.
A kézfogás, a csók helyett célszerű a távolságtartóbb üdvözlési mód - tanácsolják. De vajon olyan társadalomban, mint a spanyol, amelyben az emberek megszokták a közeli fizikai kontaktust, elképzelhető-e, hogy meghonosodik egy, a japánokra jellemző meghajlás, vagy az indiai típusú üdvözlés? - vetik fel némi kétkedéssel a szociológusok.
Tény azonban, hogy a járvány, amely ma már 177 országban jelent meg és világszerte több mint 200 ezren betegedtek meg, Spanyolországban augusztus végéig 20 halálos áldozatot is követelt, már a megelőzés érdekében is lehet és kell valamit tenni. A vírus alapvetően cseppfertőzéssel terjed. A tüsszentéssel, a köhögéssel a levegőbe jutó cseppek több mint egy
méternyi távolságra is eljutnak a forrástól. Ezért sulykolják az orvosok, hogy egyszer használatos zsebkendőbe tüsszögjenek, köhögjenek az emberek, hogy alaposan, legalább egy percig mossanak kezet, minél gyakrabban és hazatéréskor még fokozottabb gonddal, mivel, például a tömegközlekedési eszközökön még a sok kéz által megfogott kapaszkodók is fertőzhetnek.
Otthon segíthet a gyakori szellőztetés, a saját törülköző, fogmosó eszközök használata. A járvány elkerülését célozzák azok a felhívások is, amelyeket a spanyol katolikus egyház intéz az emberekhez. Ilyen például a figyelmeztetés, hogy ne csókolgassák a szentképeket, szobrokat. Sok templomban az áldozóknak nem szájba, hanem kézbe adják az ostyát és üresen hagyják a szenteltvíztartókat.
Ezeknek a higiéniai óvintézkedéseknek a betartása még rendben is lenne, de a bensőséges üdvözlés elhagyása problémás lesz. Mert van akkor, ha a barát, az ismerős, nem tartja veszélyesnek a kézfogást, az üdvözlő puszikat és megsértődik? Mi van akkor, ha az illető más országbeli, és esetleg diszkriminációként értékeli?
A szociológusok szerint minden attól függ, hogy milyen komolyra fordul a járvány. Ha könnyű lefolyású lesz, az alapvető szokások nem változnak meg. Mivel azonban a szokások általában kis léptekkel változnak, némelyikben módosulás azért remélhető.
A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagy járványok okoznak komoly változásokat. Az 1918-19-es spanyolnátha-járvány a közegészségügy megszervezésében kényszerített ki komoly lépéseket, a mérgezések az élelmiszerek tisztításában, tartósításában hoztak újdonságokat, az AIDS a szexuális szokásokban...
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is