Csökkentheti a Parkinson-kór kockázatát az ibuprfoen
Az ibuprofent szedő felnőtteknél 27 százalékkal kisebb kockázattal fejlődött ki Parkinson-kór azokhoz képest, akik nem szedték ezt a nem szteroid gyulladáscsökkentő szert - közölték amerikai kutatók szerdán megjelent tanulmányukban.
"A Parkinson-kórnak nincs gyógymódja, ezért elragadó a lehetőség, hogy az ibuprofen, egy létező és viszonylag nem-toxikus szer, segíthet a betegség elleni védekezésben" - mondta Alberto Ascherio kutatásvezető, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának munkatársa.
A Parkinson-kór neurológiai betegség, amely a központi idegrendszert érinti, remegést és a motoros funkciók zavarát okozza. Főként az ötven év felettieket veszélyezteti, de fiatalabb embereket is sújthat. Michael J. Fox amerikai-kanadai színészt 30 éves korában diagnosztizálták Parkinsonnal.
A kutatók még jelentősebb hatást tapasztaltak, amikor az ibuprofent a többi nem szteroid gyulladáscsökkentővel (NSAID) vetették össze. Megállapították, hogy azoknál, akik hetente két-három alkalommal szedtek ibuprofent, 38 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki Parkinson-kór, mint azoknál, akik más típusú NSAID-t, például aszpirint vagy acetaminofent használtak rendszeresen.
A kutatók feltételezik, hogy az ibuprofennek védő hatása van az idegsejtekre, ám ennek mechanizmusával nincsenek tisztában.
A tanulmányt a Neurology című szakfolyóiratban tették közzé.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Újfajta őssejt terápia Parkinson-kórban szenvedőknek
- Irtószereknek is köze lehet a Parkinson kialakulásához
- Speciális karosszék Parkinson-kórosoknak
- A Parkinson-kór súlyossága megállapítható a beszédből
- Beültethető agystimulátor Parkinsonos betegeknek
- 3D szemüveg Parkinson kórosoknak
- A D-vitamin hatása az Alzheimer és a Parkinson kórra
- Génmutáció okozhat fiatalon Parkinson-kórt
- Gyakoribbak a bőrdaganatok a Parkinson-kórban szenvedőknél
- Számos ok vezethet fájdalomhoz Parkinson-kórban
- Immunrendszer gének és a Parkinson-kór kapcsolata
- Parkinson-kórhoz kötődő molekuláris útvonalat azonosítottak
- A D-vitamin befolyás a Parkinson- és az Alzheimer-kórra
- A Parkinson-kór kockázatát a genetikán kívül a növényvédők is növelik
- Hatásos új gyógyszer Parkinson-kór ellen
- Őssejtekkel kezeltek sikeresen Parkinson-kóros egereket
- Parkinson-kórban gyakori a fájdalom
- Hirtelen gyógyszerelhagyás veszélyes lehet Parkinson-kórban
- Parkinson-kór és az alacsony vérnyomás
- Védelmet nyújthat a dohányzás a Parkinson-kór kialakulásával szemben
- Hasznos eszközök a konyhában Parkinson betegeknek
- A Parkinson-kór világnapja
- A Parkinson betegek mindennapjai - Tervezzünk előre!
- Parkinson betegség: Hogyan maradjunk önellátóak?
- A Parkinson-kór korai jele
- Mozgásterápia és a Parkinson kór
- Remegés jelenléte jobb prognózist jelent Parkinson-kórban
- Szellemi hanyatlás kialakulására utaló tünetek kezdődő Parkinson-kórban
- Kezdeti sikerek a Parkinson-kór génterápiája területén
- Parkinson-kór és a gépjármű vezetéséhez szükséges egészségügyi alkalmasság
- Parkinson-kóros betegek vezetési problémái szürkületben
- Öt gén, ami növeli a Parkinson-kór kockázatát
- Hatékony a Parkinson-kór génterápiás kezelése majmoknál
- Parkinson betegség leggyakoribb tüneteinek enyhítését szolgáló hasznos tanácsok
- Étrendi tanácsok Parkinson-kóros betegeknek
- Alváspanaszok Parkinson betegeknél
- Újabb kudarc a Parkinson-kór őssejt terápiájában
- Depresszió és a Parkinson-kór
- Milyen érzelmeket vált ki a Parkinson diagnózis? - tanácsok a betegség elfogadásához
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések - 3.rész
- Az idegsejtek elhalása figyelmeztethet a Parkinson- és az Alzheimer-kór kialakulására
- Negatívan befolyásolja a Parkinson-kór a jutalmazás mechanizmusát
- A Zene a Parkinson-kórra is gyógyír: Barbara Thompson története
- Utazási tanácsok Parkinson betegeknek
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések - 2.rész
- A Parkinson-kór témakörében leggyakrabban felmerülő kérdések
- A Parkinson-kór világnapja Szegeden
Hasonló betegségek
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is