CT-vel tárul fel a múmia titka
Komputeres rétegvizsgálattal (CT) kísérlik meg kideríteni amerikai kutatók, hogy a négyezer éves egyiptomi múmia hasürege Thot istennek szánt megvesztegetési ajándékot rejt-e.
Pa-Ib 4000 éves múmiáját az 1890-es évek óta őrzik a bridgeport-i Barnum Múzeumban. 2006-ban egyszer már CT-vizsgálatnak vetették alá, akkor kiderítették, hogy a vászonpólyák egy 18-30 év közötti nőt fednek, aki gyermeknek adott életet. Vélhetően alacsony származású lehetett, legalábbis erre utal rossz fogazata, amely a közemberek étrendjének volt a velejárója az ókori Egyiptomban.
A négy évvel ezelőtti vizsgálat során azt nem sikerült feltárni, hogy miben halhatott meg az asszony, ahogy azt sem lehetett megállapítani, hogy mit rejt a hasüregében látható titokzatos csomag. Egyes feltételezések szerint a mumifikálási eljárás során eltávolított belső szerveit göngyölték bele és helyezték el a hasüregben, más szakértők szerint madármúmiáról van szó. Ha valóban az utóbbiról, akkor azt az íbiszfejű Thotnak, a bölcsességistennek szánhatták, aki az egyiptomiak hite szerint az írás és számolás tudományának ajándékozója, a csillagok járásának ismerője volt. Számtalan egyéb tisztsége mellett Thot segédkezett az elhunytak végső megmérettetésénél is.
"Thot volt egyike azoknak a befolyásos isteneknek, akik jóindulatát az eltávozottak szerették volna elnyerni az örök élet reményében" - magyarázta Lorelei Corcoran, a Memphisi Egyetem egyiptológiai és régészeti intézetének az igazgatója, aki igen szokatlannak nevezte a vizsgálatra váró múmiát.
Csupán két olyan múmia ismert, amelynek hasürege madármúmiát rejt: az egyiket Kaliforniában, a Paul Getty Múzeumban őrzik, a másikat pedig Svájcban.
Colleen Manassa, a Yale Egyetem egyiptológusa szerint azonban aligha lehet szó madármúmiáról, ha Pa-Ib valóban négyezer évvel ezelőtt hunyt el, ugyanis akkor az egyiptomiak még nem mumifikálták az állatokat. A legkorábbi ismert eset egy majommúmia, amelyet több mint háromezer évvel ezelőtt helyeztek gazdasszonya mellé a koporsóba.
A kutatók megkísérlik azt is megállapítani, hogy milyen betegségben hunyhatott el Pa-Ib.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór