Depressziós gyerekek

A tanácskozáson, amelyet a Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság szervezett, több mint ezer szakember vett részt. A fiatalkori depresszióról szóló előadást, az Egyesült Államokban dolgozó dr. Kovács Mária professzor tartotta, aki hangsúlyozta, hogy a depresszióra való hajlam öröklődik, hiszen minden betegségnek, a szervi bajokon kívül a mentális betegségeknek is van öröklött alapjuk. Ugyanakkor ebből nem következik, hogy betegek is leszünk. Nemzetközi adatok alapján 3-4 százalékra teszik a 10-12 évesek körében jelentkező depresszió betegséget, de egyes szakértők szerint 12 éves kor után a 15 százalékot is elérheti. A fiatalkori érzelmi reguláció témájával egy 8 éves kutatási program foglalkozik, amelyben magyarországi szakemberek és ellátóhelyek is részt vesznek. A vizsgálatokban arra keresték a választ, hogy genetikusan meghatározott-e - és ha igen, mennyiben és hogyan - a fiatalkorban kezdődő depresszió kialakulása. A kutatás arra a felismerésre épít, hogy az érzelmek szabályozása során, mit tesznek a gyerekek, illetve a regulációs problémák milyen idegrendszeri elváltozást okoznak. Kiderült, hogy az elégtelen érzelmi regulációs folyamatok kapcsán, a kimutatható vegetatív elváltozások alapján, akár már 7-8 éves korban kimutathatóvá válik a fiatalkori depresszióra való hajlam.

Még fontosabb talán, hogy a kutatás arra is rámutatott: a különféle feldolgozási technikák, stratégiák tanítása hatékonyan javíthatja az érzelmek szabályozását, így erre terápia építhető, amivel az érintett megtanulhatja saját magát kirántani a bajból. Márpedig ez, és a korai felismerés együttesen sokat segíthet. A valóságban ritkán fordul elő, hogy egyetlen oka van a depressziónak. Általában összefonódnak a különböző tényezők.

Tegyük föl, hogy valakinek genetikai hajlama van a depresszióra, olyan családban nő fel, ahol az élettel szemben a pesszimista beállítottság a jellemző, a családtagok ellenségesek egymással, gyakori a megszégyenítés, veszekedés. Ha gyerekként sokszor visszautasítottnak érzi magát, esetleg lelki vagy fizikai erőszak is előfordul a családban, kamaszkorában elhízik, így védekezik érzelmi kiszolgáltatottsága ellen. A kövérség később már önmagában okoz problémákat, tovább gyengíti az önbizalmát, rombolja az önképét. Még inkább úgy érzi, hogy nem támogatják, nem szeretik. De ebben a családban nincs hagyománya az érzelmi közelségnek és támogatásnak, nem hallják ki a gyerek hangjából a segítségkérést. Szülei segítségnyújtása addig terjed, hogy rászólnak, ne egyen annyit! A kisgyerek nem tud megbirkózni a szorongásaival, és évekkel később kamaszkorában - amikor életében először szerelmes lesz - teljesen függővé válik az illetőtől, aki viszont gyorsan megszabadul tőle, mert terhesnek érzi a fojtogató kötődését. Ez a szakítás tovább mélyíti a veszteségérzést, és a depresszió hamarosan kezelhetetlen méretűvé válik. Magányos és szomorú, semmiben nem talál örömet, tovább hízik, állandó fáradtsággal küzd, még önkritikusabb lesz, még több önvádat érez, semmi jót sem remél az életben, és az is megfordul a fejében, hogy öngyilkos lesz.

Ennek a bonyolult történetnek egyszer majd fel kell tárni a gyökereit, az illetőnek meg kell értenie, mi történt vele, azután meg kell tanulnia, hogyan tud magának segíteni. Mindenekelőtt azonban szakember, orvos vagy pszichológus segítségére van szüksége, egyébként az öngyilkosságig is fokozódhat a reménytelensége. Vagyis minden egyes konkrét esetben nagyon fontos, hogy megkeressük azokat a bonyolult szálakat, amiből a depresszió köteléke szövődött. Ehhez türelem kell és kitartás, hiszen - mint az előbbi példából is láttuk - a legtöbb esetben évek alatt jönnek létre ezek a mély válságok, és nyilván a megoldásukhoz is hosszabb idő kell.

Hazai vonatkozások

Dr. Kovács Mária elmondta, hogy kutatóként elsősorban nem a páciensek életminősége foglalkoztatja, hanem, hogy megelőzze, vagy gyógyítsa a betegséget, mert ez vezethet az életminőség javulásához. Hogy pontosan miként is határozható meg az "életminőség", azt a professzor egy példával érzékeltette. "Ha nagyon idős és magatehetetlen embereket kérdezünk arról, meg vannak-e elégedve jelenlegi életükkel, gyakran azt válaszolják, hogy nem, mert nem tudják magukat ellátni, nem képesek függetlenül élni. Ha a gyerek beteg, nyilván rossz az életminősége, hiszen nem tudja azt csinálni, amit szeret, nem érzi magát jól a családban, nem érzi magát elfogadva" - fejtette ki. A professzorasszony kitért arra is, hogy a kutatás során foglalkoztak azzal, van-e különbség a gyermekdepresszió kialakulása terén Magyarország és más államok között. A tapasztalat szerint nincs, ugyanakkor Magyarországon mindenféle lelki zavarral kapcsolatban erősebb az előítélet, a megbélyegzés. Még mindig értetlenséggel fogadja a szülő, ha gyermekét pszichológushoz irányítja a pedagógus. Ellentétben Amerikával, ahol évtizedek óta folyik a megelőző és felvilágosító program a dohányzással, az alkohollal és a mentális betegségekkel kapcsolatban, így a szülők nem ijednek meg, hanem magától értetődően viszik szakemberhez a lelki problémás gyerekeket. A depressziós fiatalok arányáról szólva Kovács Mária emlékeztetett rá, hogy húsz éve még el sem ismerte a gyermekpszichológia, hogy létezhet depresszió ilyen zsenge korban. Úgy vélte, hogy a korábbiakhoz képest "nincs annyival több depressziós beteg, csak - mint a mellrák esetében - jobb a felismerés".

A Szegedi Egyetem is végzett kutatásokat a fiatalkori depresszió, és az életminőség kapcsolatát illetően: összesen 229 depresszióval diagnosztizált, átlagosan 11,5 éves magyar fiatal életminőségét vizsgálta. A kutatásból kiderült, hogy a fiatalkori depresszió mintegy 20 százalékkal rontja az életminőséget a korosztálybeli egészséges társakéhoz képest. A depresszióval küzdő hazai fiatalok életét olyan tünetek nehezítik, mint az indulatosság, az öngyilkossági gondolatok és egyéb, párhuzamosan fennálló betegségek.