Dilis doktorok, kacagó klinikák

Stan és Pan már a hangosfilm korában amortizálnak egy kórházat gyermeki ártatlansággal. A Marx fivérek Egy nap a turfon című komédiájuk (1936) egyik nagy poénja, hogy Groucho Marx egy előkelő klinika igazgató-főorvosa, de nem tudják róla, hogy neki valójában állatorvosi végzettsége van. De ne is menjünk annyira messzire: Kabos Gyula tudományos kétségektől gyötört idegorvos, aki a Maga lesz a férjem-ben (1937) disszertációt akar írni páciensei „bútorköltöztetési mániájáról." És örökké emlékezetes marad Latabár Kálmán is a Képzett beteg (1950) lógósaként...

Az angolok az 1960-as évektől sűrűn nevettették meg a világot kórházi történetekkel, hol harsányan, hol pedig kissé fanyarul, vagy nagyon is keserűen. Norman Wisdom, alias Pitkin több filmjében is szembesül az orvosi ellátás áldásaival, a Ne hagyd magad, Pitkinben (1964) ő maga is átvedlik botcsinálta fogorvossá, nővérkévé (fiúnak sem egy Adonisz, hát még nőnek...), védence, egy szomorú, magányos kislány kedvéért még mentőgyakorlat és orvosi kísérlet szenvedő alanya is lesz, miközben első ízben jelenik meg vele a mozi történetében a „bohócdoktor" gondolata,...Pitkinnel csaknem egy időben döntik romba a közönséget a Folytassa....-sorozat hősei, egyik csúcsteljesítményük a Folytassa, doktor! (1967), amelyben egy klinika életvidám, minden hájjal megkent betegei - köztük egy „prédikátor és gyógyító", aki igenhirdetés közben kiesik egy ablakon és farokcsont-törést szenved - nemcsak egymást „boldogítják", hanem rengeteg borsot törnek a pipogya, kétbalkezes orvosok és főleg a terebélyes, szigorú Matróna főnővér orra alá.

Lindsay Anderson Szerencsefia (1973) című filmjén is lehet röhögni, de azért ez már nem is olyan vicces: a film főszereplője egy őrült sebész kezébe kerül, aki emberfejet ültet egy disznó testére. Anderson ezt a figurát viszi tovább a Britannia gyógyintézetben (1982): a professzor sok-sok hullából próbál új embert összeállítani, miközben agyvelő-koktéllal hűsíti magát. A homunculus-ötletet lovagolja meg Mel Brooks Ifjú Frankensteinje (1974), amelynek végén a doktor (ejtsd: Frenkönsztín) és a Szörny személyiséget cserélnek...

A katonaorvosok sem kerülték el sorsukat: A 22-es csapdája Mike Nichols-féle filmváltozatában felejthetetlen az álmodozó Daneeka doki, aki elsiratja épen és egészségesen mellette álló bajtársát, a M.A.S.H. gyilkos iróniája pedig jórészt a két link, „kurvapecér" sebész figurájára épül: Donald Sutherland szemüvege és „gyerekcsináló" sapkája a mozitörténet egyik nagy ereklyéje...Ha a sereget kell froclizni, az olaszok sem mennek a szomszédba néhány poénért: az Egy tiszt nem adja meg magát (1973) sorozóorvosa vizsgálja a bevonuló meztelen újoncokat, amikor egy lányhoz ér. Teljesen felháborodik: „Mit képzel, hol van, hogy ilyen hosszú hajat mer viselni?"

Itália legnevesebb tb-orvosa viszont Alberto Sordi volt: az 1968-ban készült filmben Guidi Terzili doktor egy „SZTK"-ban dolgozik, nemcsak a főorvosnál hízelgi be magát karrierje érdekében, hanem gátlástalanul szipkázza el a pácienseket kollégái elől. A végén már napi 3000-nél tart, mígnem infarktust kap, de amint magához tér, folytatja a rapid rendeléseket - telefonon...

Ki ne hallott volna már az „ejaculatio praecox"-ról? Ezt az orvosi szakkifejezést Bohumil Hrabal, illetve Jiri Menzel tette kultúrkinccsé a Szigorúan ellenőrzött vonatokban, amikor az álmos tekintetű Veréb doktor (maga Menzel) felállította Milos Grimasz forgalmista-gyakornok diagnózisát. Menzel később Vera Chytilová Játék az almáért (1976) című groteszkjében alakított ismét, ezúttal magánéleti gondokkal küszködő orvost.

És ha már a cseheknél tartunk, imádnivaló volt Rudolf Hrusinsky a Sörgyári capriccio (1980) titokban szerelmes Gruntorád doktoraként: előbb elszendereg légzésvizsgálat címén a szép gondnokné csupasz kebelén, majd, miután a 10-szeres erősségű eukaliptusz-olajtól háromszor körbefutja az egész sörgyártelepet, csak ennyit mond búcsúzóul: „Poétikus délutánom volt". Hrusinski egy másik Menzel-remekműben, Az én kis falumban (1987) újra orvost alakított, aki ásatag autójával járta a vidéket, miközben verseket szavalt, ahelyett, hogy az utat figyelte volna...persze rendszeresen az árokban köt ki.

Woody Allen, mint afféle New York-i neurotikus értelmiségi (saját állítása szerint az életben is született hipochonder) természetesen a pszichiátereket találta meg, nem kis önkritikáról is tanúságot téve. A két legemlékezetesebb lélekbúvára a cselló erotikus mibenlétét ecsetelő doktor a Fogd a pénzt és fuss!-ból (1971), valamint az a doktornő, akinek kiönti a kameleonitiszben szenvedő Zelig kiönti a lelkét, és hipnózisban szerelmet vall, de könyörög neki, hogy ne süssön több palacsintát, mert pocsékul csinálja...(1983)

A mi kedvencünk azért nem lehet más, mint dr. Bubó Bubó és reménytelen rajongója, Ursula nővér, Szabó Gyula és Csala Zsuzsa elválaszthatatlan hangjával. Romhányi József zseniális szövegei szállóigévé váltak a „kígyónak lábsó, madaraknak fogsor" kezdetű daltól a doktor bölcsességeiig: „ha amputálásba fogsz, barátkozz a százlábúval". A legaranyosabb azonban az a jelenet, amikor a doktort baleset éri, és lázálmában így motyog: „Medvecukrot akarok", mire Ursula föléje búgja: „Szomjazza a csókomat a drága"...