Dohányzás és intelligencia

A dohányzás és az intelligencia kapcsolatát vizsgáló tanulmány jelent meg izraeli tudósok tollából az Addiction című tudományos folyóiratban, amelyben arra a következtetésre jutottak nagy merítésű felmérésük alapján, hogy az alacsonyabb IQ-jú személyek hajlamosabbak a dohányzásra.
A Tel-Aviv közelében álló Serba Klinika tudósai több mint húszezer újonc izraeli katona bevonásával végeztek kutatást a témában. Azért választották a 18 éves újoncokat, mert a hadsereg sorozásán kihullanak a rostán az értelmi fogyatékosok vagy komolyabb mentális betegségben szenvedők.
Mark Weiser és kutatócsoportja ugyanis megjegyezte, hogy miközben a dohányzás és az alacsony IQ közötti kapcsolat bizonyított, sok korábbi tanulmány gyermekkorban elvégzett intelligenciateszteken alapult, vagy mentális, illetve magatartászavarral küzdő embereket is bevont a kutatásba, holott mindkét csoport hajlamosabb a dohányzásra és közülük többüknek alacsonyabb az intelligenciahányadosa az átlagnál.
A frissen publikált dolgozat kimutatta, hogy azok a fiatalok, akik egy csomag vagy ennél is több cigarettát füstöltek el naponta, átlagosan 7,5 ponttal kisebb intelligencia hányadossal rendelkeztek nemdohányzó társaiknál.
A nemdohányzók intelligenciahányadosa átlagosan 101 volt, azoké pedig, akik még a sorozás előtt kezdtek dohányozni, 94. A kutatók azt is megfigyelték, hogy minél nagyobb dohányos volt valaki, annál rosszabbul teljesített a teszten. A napi egy-öt szálat elfüstölők átlag 98-as IQ-val rendelkeztek, míg az egy csomagnál többet fogyasztók átlag 90 pontot értek el.
A tudósok arra is gondoltak: mi van, ha a dohányosok azért teljesítettek rosszabbul, mivel teszt alatt nem gyújthattak rá. Ezért külön felmérték, hogy mi a helyzet azokkal, akik 18 éves korukig nem cigiztek, és csak a katonaság alatt szoktak rá. De ők is kisebb intelligenciát mutattak a nem-dohányzóknál: átlag 97 pontot kaptak. Az újonc testvérpárok tesztjeit is összehasonlították, azét a hetvenét, ahol az egyik dohányzott, a másik nem. Átlagban itt is a nemdohányzók bizonyultak intelligensebbnek.
Az eredményeket a kutatók úgy értékelték, hogy az emberek nem a dohányzástól lesznek kevésbé intelligensek, hanem az alacsonyabb IQ-val rendelkezők egyszerűen hajlamosabbak a dohányzásra.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A szexel ijesztgetnek a franciák a dohányzás ellen
- A PLoS Medicine a dohányzás ellen
- Nemdohányzó világnap
- Passzív dohányzástól is kialakulhat TBC
- A harmadlagos dohányzás is káros
- A cukorbetegség egyik okozója lehet a dohányzás
- Kritizálják a dohányzásellenesek az Avatart
- A túlsúly és a dohányzás ugyanannyival rövidítik az életet
- Aki leszokik a dohányzásról, hajlamosabb a diabéteszre
- WHO jelentés a dohányzásról
- Az emlékek felelősek a dohányzásért
- A dohányzás miatt halnak meg legtöbben az Unióban
- Keddtől életbe lép Szlovákiában a dohányzási tilalom
- Elkészült a 2010-es dohányzási térkép
- A stressz és a dohányzás az egészségromlás fő okai a betegek szerint
- A dohányzás abbahagyása csökkentheti a gyulladásokat
- Dohányzás
- A terhesség alatti dohányzás hatásai
- A dohányzás elleni kommunikáció ereje című plakátkiállítás nyílik
- Betiltanák a katonák dohányzását Amerikában
- Veszélyesek lehetnek a dohányzásról leszoktató szerek
- Sikeres lemondás a dohányzásról: Mark Twain 137-szer megcsinálta
- A dohányzás ártalmaira felhívó feliratokat helyeznének ki az elárusító helyeken
- Dohányzás elleni kampány gyerekeknek
- Az osztrákok elégedettek a dohányzásellenes törvénnyel
- Nikotinrágóval nem lehet leszokni a dohányzásról
- Visszaszorulóban a dohányzás Ukrajnában
- Szigorú törvény tiltja a nyilvános helyeken való dohányzást Horvátországban
- Nemdohányzó (dohányzásmentes) világnap
- A nők nagyobb kockázatot vállalnak a dohányzással
- A dohányzás valószínűleg gyorsítja a zsírlebontó gének működését
- A dohányzást mégsem tudták kötelezővé tenni a kínaiak
- A dohányzás még mindig az egyik legnagyobb egészségügyi probléma
- Szklerózis multiplex-veszéllyel jár a korai dohányzás
- Százmillió kínai halálát okozhatja a dohányzás
- A dohányzás mindenkit egyformán pusztít
- Károsult pajzsmirigyműködés a terhesség alatti dohányzástól
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór