Egészségbarát termékek

Az Egészségbarát program májusi indulása óta már több mint 10 egészségbarát termék és számos étterem segíti mindazokat, akik tenni akarnak szív- és érrendszeri kockázatuk csökkentése érdekében.
Az egyén is felelős saját és családja egészségéért - hangsúlyozta Ábrahám Attila, az Egészségügyi Minisztérium megbízottja szerdán a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón Budapesten. Elmondta, hogy a program és az egészségbarát védjegyek segítenek a helyes döntések meghozatalában, ezért a tárca támogatja a kezdeményezést.
Az elfogyasztott só mennyisége és a szív- és érrendszer állapota közötti összefüggést régóta ismeri az orvostudomány. Korábbi vizsgálatok szerint a magyar lakosság 280 százalékkal több sót fogyaszt, mint a napi megengedett mennyiség - közölte Péterfia Éva projektvezető. Hozzátette, hogy Magyarországon több mint 63 ezer étterem van, ezek közül körülbelül ezer érdeklődik a program iránt, ami jelzi, hogy az egészségbarát éttermek sora is bővül.
Az ilyen éttermekben nem lehet dohányozni, az asztalon nincs só, csak külön kérésre visznek a vendégnek. A folyadékbevitel fontossága miatt egy kancsó vizet helyeznek a vendég elé, és az étlapokon az étel kalóriatartalma is szerepel. Az étel neve alatt azt is elolvashatja az érdeklődő, hogy az adott kalóriamennyiséget mennyi sétával, futással, úszással és kerékpározással lehet elégetnie egy 70 kilogrammos személynek.
Az egészségbarát embléma garancia arra, hogy tisztességes úton termelt méz van az üvegben - mondta Molnár Gergely méhész. Tájékoztatása szerint az egységes üvegben található terméken az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) zárszalagja is rajta van.
Az Egészségbarát programot a szervezők eredetileg az év végéig tervezték, de az érdeklődést látva úgy döntöttek, hogy folytatódik a védjegyek kiadása, és az egészségbarát termékek körének bővítése.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is