Egy adag oltás is védelmet nyújt az új influenza ellen
Ausztrál és amerikai kutatók csütörtökön jelentették be, hogy egyetlen adag újinfluenza elleni vakcina is elegendő védelmet nyújt egy felnőttnek, az oltás után tíz napon belül kialakul a védettség.
A CSL elnevezésű ausztrál oltóanyaggyártó vállalat most közzétett tanulmánya szerint a beoltott emberek 75-től 96 százaléka védettséget szerzett már az első vakcina után, ami megegyezik a szezonális influenza elleni védőoltások hatékonyságával. A bejelentés figyelemre méltó, mert a szakemberek korábban arra számítottak, hogy két adag vakcina használatára lesz szükség a védettség kialakulásához.
A pénteken nyilvánosságra kerülő amerikai adatok alátámasztják az ausztrál eredményeket és azt mutatják, hogy a védettség gyorsan kialakul, mondta el Anthony Fauci, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek (NIH) munkatársa az Associated Press amerikai hírügynökség kérdésére válaszolva.
A most közzétett adatok felnőttekre vonatkoznak, a gyerekekkel végzett klinikai próbák eredményeit még nem közölték.
Az újinfluenza elleni oltóanyag kínai előállítói már egy hete bejelentették, hogy elég egy dózis az oltásból, ám minden gyártó kissé másként készíti el a vakcinát, ezért több bizonyítékra volt szükség.
Az ausztrál CSL tanulmányát a New England Journal of Medicine című orvosi szaklap tette közzé csütörtökön. A vizsgálatban 240 felnőtt vett részt, az emberek fele 50 év alatti, másik fele 50 év fölötti, bár kipróbálták a dupla adagot is, a vakcina egyetlen, szokásosan 15 mikrogrammos dózisa elegendőnek bizonyult.
A CSL tanulmányában ugyanazokat a mellékhatásokat tapasztalták, mint amelyek a szezonális influenza elleni oltóanyagnál is előfordulnak. A résztvevők 45 százalékánál jelentkeztek enyhe reakciók: fejfájás, karfájdalom vagy kipirosodás az oltás helyén.
Az illetékes amerikai szakemberek arra szólítják fel a lakosságot, hogy adassák be a már most rendelkezésre álló, szezonális influenza elleni védőoltást, hogy amikor októberben elérhetővé válik az újinfluenza elleni vakcina, arra is mielőbb sort keríthessenek.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Az új influenzában elhunyt gyerekek 20 százaléka 5 év alatti
- Nem lesz szupervírus az új influenza
- Elkezdődik az iskola, de nem érintkezhetnek a diákok, így védekeznek az új influenza ellen
- A Hong Kong-i egészségügyi dolgozók nagy része nem oltatná be magát az új influenza ellen
- Kevesebb antibiotikum kell majd az influenza elleni oltás miatt
- Prioritás az influenza oltások kapcsán
- Az új influenza áldozatainak fele kismama
- A influenza elleni védekezés legbiztosabb módszere a védőoltás
- Kísérleti vakcina hatásos az új influenza ellen
- A nagy influenzacsata
- Csontritkulás elleni szerek hatásosnak bizonyultak az influenzavírusok ellen
- A francia iskolák a tévén keresztül tanítanának, ha kitörne az újinfluenza-járvány
- Légi ima az influenza elleni
- Sziget: hamarabb lehetsz nemi beteg, mint új influenzás
- Az agyat is károsíthatja a madárinfluenza
- Sok teszt nem jelzi az új influenza A vírustörzsét
- Sebészmaszk és kézmosás véd az új influenzavírus ellen
- Ellentmondó vélemények az új influenza-vírus veszélyeztetettjeiről
- A kismamák kapnak először influenza elleni oltást
- Korán felismerve hatékony az új influenza elleni szer
- Gyógyszernek ellenálló újinfluenzás esetet találtak Kanadában
- Tévhitek az új influenzával kapcsolatban
- A fiatalok könnyebben fertőződtek meg eddig az Új influenzától
- Az új influenza vírusát nehezebb elkapni, viszont tovább veszélyes
- A spanyolnátha volt az őse számos mai influenzavírusnak
- A szakértők vitatkoznak a madárinfluenza legmegfelelőbb kezelési módjáról
- Álarcos esküvő - az influenzás pár nem kockáztatott
- Elkészült a H1N1 influenza elleni első védőoltás
- Tavaly augusztustól terjedt az új influenza
- Alulbecsülték a sertések szerepét az influenza forrásaként
- A vendéglátóipar a mexikói sertésinfluenza-járvány nagy vesztese
- Manneken Tüssz: az első influenzás szobra
- Új influenza - A szegény országokat jobban sújtja
- Új vírus - Ellenállóvá válhat a hagyományos influenzával keveredő új vírus
- Az alapos kézmosás az egyik leghatékonyabb védekezés a sertésinfluenza ellen
- 2009 nem 1918: téves analógiák az influenzajárványok kapcsán
- A madárinfluenza-vírusnak nem elég meleg az ember orra
- Házipálinkával védekeznek a sertésinfluenza ellen Kárpátalján
- Ingyen nyaralás 3 évig influenzáért
- Új vírus - Gyengébb, mint a spanyolnátha, de ragályosabb, mint egy szezonális influenza
- Mexikóiak hétköznapjai influenzajárvány idején
- Új influenza - Az állati eredetű influenzavírusok folyamatos fenyegetést jelentenek
- Az új influenza elgondolkodtathat a nagyipari állattartásról
- Új vírus - Kínai fűszernövénnyel az influenza ellen
- Új influenza, új divat: díszített maszkok
- Sertésinfluenza az interneten: felvilágosítás vagy pánikkeltés?
- Új influenza - Vírusvadászat az interneten
- Sertésinfluenza - Az interneten is terjed a betegség
- Sertésinfluenza - Izraelben nem kóser az elnevezés
- Új vegyület a madárinfluenza ellen
- Immunrendszerünk, légzőszerveink védelmében
- Kárpátalját elérte az influenzajárvány
- Az influenzavírus jobban terjed száraz levegőben
- Kulcsfontosságú felfedezés a madárinfluenzával kapcsolatban
- Az influenza újra támad
- Az influenza megelőzése a hagyományos kínai orvoslás módszereivel
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is