Egy magyar szívsebész a XX. századból

Erre az alkalomra jelent meg Szabó Zoltán önéletrajzi könyve is a Semmelweis Kiadó gondozásában Egy magyar szívsebész a XX. századból címmel. A kötet egyúttal a magyar szívsebészet személyes hangú története. A professzor a klinika új elektrofiziológiai műtőjének ünnepélyes átadása és az ünnepi tudományos ülés közti szünetben mesélt életéről az MTI-Pressnek.

- Harmincöt évet töltöttem el a Városmajorban, nagy öröm volt számomra, hogy felavathattuk itt elődöm és mesterem, Kudász József emléktábláját, mert ő teremtette meg a magyar szívsebészetet. Neki köszönhetem, hogy szívsebész lettem. Átadtak egy új elektrofiziológiai műtőt is, ez a 21. század technikája már, amikor egyszerre több katétert helyeznek be az erekbe a műtéthez. Ez a legkorszerűbb technika, rendkívül boldog vagyok, hogy látom a fejlődést.

- 1982-től tíz éven át irányította a legnagyobb szívsebészeti centrumot, ahol 1992 első napjaiban az Ön vezetésével végrehajtották az első magyarországi szívátültetést. Milyen kapcsolatban maradt a mindennapokban a klinikával?

- Emeritus vagyok a klinikán, bejárok, PhD-seket vizsgáztatok időnként. Miután elmentem, egy ideig egy pacemakert gyártó cég tanácsadó testületében voltam, ebben a minőségemben is együttműködtünk.

Szabó Zoltán most megjelent önéletrajzi könyve mottójául a XIX. században élt sebészprofesszor, Balassa János gondolatát választotta: "Vivere iliis non sibi", azaz Mások javára élni s nem a magunkéra. Ezért kérdeztük arról, hogy milyen mintát követve választotta ezt a hivatást?

- Egy Pécs melletti kis faluból, Sásdról jöttem, itt volt körorvos apám, aki télen-nyáron járta a környező falvakat, hivatásának és a családjának élt. Az első iskolám itt egy falusi kisiskola volt, aztán bekerültem a harminc kilométerre lévő Pécsre, ahol először kosztos diák voltam a cisztereknél. A jezsuitáknál tanultam, a konviktusban bentlakásos voltam, az ottani rend meghatározta egész későbbi életemet is. Mi voltunk az utolsó érettségiző évfolyam 1948-ban a jezsuiták pécsi Pius gimnáziumában az egyházi iskolák államosítása előtt. Ekkor feloszlatták a szerzetesrendeket, az atyákat pedig elvitték.

- Hogyan döntött a Pécsi Orvostudományi Egyetemen töltött diákévei során arról, hogy melyik irányban szakosodjon?

- A kórbonctani intézetben voltam díjtalan demonstrátor három évig, ez érdekelt, de akkor még a kihelyezés volt divatban. Végül Kudász intézte el, hogy hozzá kerülhessek. Ő volt a pionír a magyar szívsebészetben, őt követtem én is. Miután Pestre jött, 1957 elején a Városmajorba került, és hívott engem is. 1957. március 8-án foglaltuk el ezt a házat, azóta ide kötődik az életem jelentős része, 60 évig voltam az egészségüggyel kapcsolatban, ebből 35 év köt ide. 1954-ben, abban az évben, amikor medikusként végeztem, hajtották végre az első nyitott szívműtétet, ezzel új szakma született, amelynek fiatalon részese lehettem.

- Hogyan tudtak elindulni ezzel a szakmával Magyarországon?

- Kísérleti műtőnk volt Pécsen, a nyitott szívműtét, a szívmotoron végzett műtét technikáját meg kellett tanulnunk. Sok kutyát megműtöttünk, mire a technikát begyakoroltuk, ma már erre nem lenne lehetőség. 1960-ban végeztük az első nyitott szívműtétet. Nem volt egyszerű később sem. 1964-ben Münchenben tartózkodtam egy ideig a Deutsches Hertz Zentrumban, vittem a pesti Eklézsia boltból szentképeket meg ikonokat az apácáknak, és hordtam haza a műtétekhez szükséges felszereléseket. Muszáj volt, hogy dolgozni tudjunk. Később aztán rendeződött a szívsebészet finanszírozása. Littmann Imre és Kudász tekinthető az első generációnak, Árvay Attila, Lónyai Tihamér, Kovács Gábor és én voltunk a második nemzedék az itthoni szívsebészetben. Nem volt könnyű felépíteni, de szép volt, boldog vagyok, hogy sikerült, összeállt az egész.

- Melyek voltak a nagyobb fordulópontok ezen az úton?

- Nemrégiben Pécsett volt egy konferencia, ahol megkaptam annak a pacemakernek a pontos mását ajándékba - ugyanazokból az anyagokból - amelyet 1967-ben elsőként készítettem házilagosan. Beültettük, és két évig élt vele a beteg, mielőtt kicseréltük. Akkoriban a nyugati pacemakerek sem működtek ennél tovább. Az első betegnek, aki 1958-ban kapta meg a pacemakert, 26 cseréje volt összesen. Mi az egyetem élettani intézetének laborjában egy mérnökkel ketten készítettük el ezt az első magyar pacemakert. A következő nagy lépés a transzplantációra való felkészülés volt.

- Milyen beavatkozásokban látja a jövőt?

- Mindig van újdonság, most abban bízom éppen, hogy jön a genetika, szerintem sok mindent meg fog változtatni. Az őssejtek alkalmasak lehetnek például infarktus utáni regenerálásra, nagy kérdés, hogy lehet-e majd szövettenyészetben szívet létrehozni? Ennek persze etikai oldala is van, de a fejlődést nem lehet megállítani, a gyakorlat majd eldönti, hogyan. Rettentő nagy fejlődés van az érsebészet területén is, egész sztentprotéziseket ültetnek ma már be, hosszú érszakaszokat, akár többet is.

- Milyen háttérből meríti erejét?

- A fiam révén van egy 16 éves fiú- és egy 3 éves lányunokám, hamarosan érkezik egy újabb kislány is. Hatalmas élmény az unokáimmal lenni.

A nemzetközi hírű, Batthyányi-Strattmann- és Széchenyi-díjas szívsebész eredményei között van a motoros szívműtétek és a szívritmus szabályozó beültetésének elterjesztése, a biológiai típusú szívbillentyűműtétek bevezetése, és az aorta aneurizmák sikeres műtéti kezelésének megszervezése is.