Egy új szer hatékonyan véd az influenza ellen
Egy kísérleti vírusellenes szer több egeret védett meg a madárinfluenzától, mint a leggyakrabban alkalmazott Tamiflu - jelentették be csütörtökön amerikai kutatók.
A PLoS Pathogens című nyílt hozzáférésű tudományos portálon közzétett tanulmány szerint a laninamivir hatóanyag egyetlen adagban, belélegezve is hatásosabb, mint a szájon át szedhető, oszeltamivir hatóanyagú Tamiflu.
A H5N1 vírus halálos adagjával megfertőzött egerek közül több maradt életben, amikor a kísérleti szert kapták, és hatása is tovább tartott, sőt Yoshihiro Kawaoka, a Wisconsini Egyetem kutatója szerint a laninamivir a vírusfertőzés megelőzésére is hatékonynak bizonyult.
A lecsengőben lévő H1N1-pandémia ráirányította a figyelmet a vírusellenes szerekre, hiszen a különféle influenzatörzsektől való fertőzések világjárvány nélkül is évente 250-500 ezer ember halálát okozzák. A madárinfluenza vírusa a szakértők szerint bármikor mutálódhat úgy, hogy emberről emberre is könnyen átadható legyen, márpedig ez a vírustörzs a H1N1-nél sokkal halálosabb.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A madárinfluenza ellen már egy oltás is véd
- A WHO szerint nincs még vége az influenza járványnak
- Az influenza vakcina tartalmazza majd a H1N1 törzset is
- WHO: az influenza-járvány letűnőben van
- Az ET előtt kérnek meghallgatást, akik szerint az új influenza nem járávány
- Gyors lefolyású az új influenza
- Az új influenza különböző módon öl
- Az új influenza kevesebb halálos áldozatot követel, mint várták
- Influenza kismamáknál
- Az influenza szövődményei
- Influenza: hogyan ismerjük fel a tüneteket?
- Elkerülhető az influenza?
- Az új influenza halálozási aránya nem nagyobb, mint a szezonális influenzáé
- Zárva a kínai pandaközpont az új influenza miatt
- Mutálódott az új influenzavírus
- Német magatartási kódex az új influenza miatt
- A nátha nem új influenza!
- Az influenzán átesettek védettebbek az új influenza ellen
- Az Amazonas környékén is jelentkezett az új influenza
- Minden korosztályra veszélyes az új influenza
- Tüdőgyulladás elleni vakcinával megelőzhető az influenza miatti halál
- Koleszterincsökkentővel az influenza ellen?
- Majdnem hatmillió H1N1 fertőzött amerikai
- Az influenzaoltás kihagyása véd az új influenza ellen
- Az új influenza károsítja tüdőt
- Akit régebben beoltottak influenza ellen, az hatékonyabban áll ellen az új influenzának
- A szövődményes új influenza esetek fele előtte egészséges volt
- A szezonális influenza vakcina is védelmet nyújt a H1N1 ellen
- Spanyol étterem is harcol az új influenza ellen
- Újabb vakcina az új influenza ellen
- Sokba kerülnek az iskolabezárások az USÁ-ban az új influenza miatt
- Az influenza gyorstesztek nem megbízhatók
- Egyszerű megoldások az influenza ellen
- A WHO jelentette, hogy nem mutálódott az új influenzavírus
- A betegség lefolyása után is fertőz az új influenza
- Az új influenza mutálódását akadályozza meg az új kísérleti szer
- Egy adag oltás is védelmet nyújt az új influenza ellen
- Nem lesz szupervírus az új influenza
- Elkezdődik az iskola, de nem érintkezhetnek a diákok, így védekeznek az új influenza ellen
- A Hong Kong-i egészségügyi dolgozók nagy része nem oltatná be magát az új influenza ellen
- Kevesebb antibiotikum kell majd az influenza elleni oltás miatt
- Prioritás az influenza oltások kapcsán
- Az új influenza áldozatainak fele kismama
- A influenza elleni védekezés legbiztosabb módszere a védőoltás
- Kísérleti vakcina hatásos az új influenza ellen
- A nagy influenzacsata
- Csontritkulás elleni szerek hatásosnak bizonyultak az influenzavírusok ellen
- A francia iskolák a tévén keresztül tanítanának, ha kitörne az újinfluenza-járvány
- Légi ima az influenza elleni
- Az agyat is károsíthatja a madárinfluenza
- Sok teszt nem jelzi az új influenza A vírustörzsét
- Sebészmaszk és kézmosás véd az új influenzavírus ellen
- Ellentmondó vélemények az új influenza-vírus veszélyeztetettjeiről
- A kismamák kapnak először influenza elleni oltást
- Korán felismerve hatékony az új influenza elleni szer
- Az új influenza vírusát nehezebb elkapni, viszont tovább veszélyes
- A spanyolnátha volt az őse számos mai influenzavírusnak
- A szakértők vitatkoznak a madárinfluenza legmegfelelőbb kezelési módjáról
- Elkészült a H1N1 influenza elleni első védőoltás
- Tavaly augusztustól terjedt az új influenza
- Alulbecsülték a sertések szerepét az influenza forrásaként
- A vendéglátóipar a mexikói sertésinfluenza-járvány nagy vesztese
- Új influenza - A szegény országokat jobban sújtja
- Az alapos kézmosás az egyik leghatékonyabb védekezés a sertésinfluenza ellen
- 2009 nem 1918: téves analógiák az influenzajárványok kapcsán
- A madárinfluenza-vírusnak nem elég meleg az ember orra
- Házipálinkával védekeznek a sertésinfluenza ellen Kárpátalján
- Új vírus - Gyengébb, mint a spanyolnátha, de ragályosabb, mint egy szezonális influenza
- Mexikóiak hétköznapjai influenzajárvány idején
- Új influenza - Az állati eredetű influenzavírusok folyamatos fenyegetést jelentenek
- Az új influenza elgondolkodtathat a nagyipari állattartásról
- Új vírus - Kínai fűszernövénnyel az influenza ellen
- Új influenza, új divat: díszített maszkok
- Sertésinfluenza az interneten: felvilágosítás vagy pánikkeltés?
- Új influenza - Vírusvadászat az interneten
- Sertésinfluenza - Az interneten is terjed a betegség
- Sertésinfluenza - Izraelben nem kóser az elnevezés
- Új vegyület a madárinfluenza ellen
Hasonló betegségek
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek