Egy-két pohár alkohol rendben tartja a vércukorszintet
Egészséges felnőtteknél csökkentheti a diabétesz kockázatát a napi egy-két pohárka alkohol - erre a következtetésre jutottak holland szakemberek.
A 10 évet felölelő kutatásból kiderült, hogy azoknál, akik rendszeresen felhörpintenek egy kevés alkoholt, kisebb eséllyel alakul ki a cukorbetegség, mint az olyan felnőtteknél, akik távol tartják magukat az italtól.
A 35 ezer résztvevővel végzett felmérésben a 2-es típusú cukorbetegségre összpontosítottak, a diabétesz e fajtája leggyakrabban a 40 év feletti korban jelenik meg.
Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál a felnőtteknél, akiknél a visszafogott alkoholfogyasztás egészséges életmóddal párosult, 40 százalékkal volt alacsonyabb a cukorbetegség kockázata, mint azoknál, akik teljesen megvonták maguktól a szeszes italokat.
A vizsgált 20 és 70 év közötti embereknél a visszafogott italozáson a nők esetében legfeljebb napi egy pohár, míg a férfiaknál legfeljebb napi két pohár italt értettek.
Az egészséges életmód ehhez párosuló ismérvei között az elhízás megelőzését, a megfelelő testmozgást, a dohányzás mellőzését, valamint a kiegyensúlyozott étrendet szabták meg.
A kutatás azt mutatja, hogy a visszafogott alkoholfogyasztás hozzájárulhat ahhoz az egészséges életmódhoz, amely segíthet a 2-es típusú diabétesz kockázatának csökkentésében - fogalmaztak a holland szakemberek közleményükben.
A cukorbetegség e fajtája gyakran az elhízás számlájára írható, a kór világszerte 180 millió embert sújt. Szövődményei között - amennyiben nem kezelik - kardiovaszkuláris betegségek, agyi katasztrófa, látásvesztés, vesebaj és végtag-amputáció is szerepelhet.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Egészségesebbek akik ritkán isznak alkoholt
- Szívroham után is hasznos lehet a mértékkel fogyasztott alkohol
- A mértékletes alkoholfogyasztás jótékony hatása elvész a dohányzás mellett
- A kevés alkohol csökkenti a vérnyomást
- Kevés alkohol segít megtartani az ideális súlyt
- Alkohol a férfiak szívéért
- A mérsékelt alkoholfogyasztás erősíti a csontokat
- Visszér ellen alkohol
- A mérsékelt alkoholfogyasztás csökkenti az epeköves rohamok számát
- A mérsékelt alkoholfogyasztás bikává tesz?
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is