Egyre gyakoribb a randidrogok hasnnálata
Egyre nagyobb teret nyernek az úgynevezett "randidrogok" - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervezete (INCB).
Az INCB tavalyi évről szóló jelentésének megállapítása szerint viszonylag új, de gyorsan terjedő jelenség a szexuális erőszak szándékával elkövetett kábítószer-visszaélés. A tettesek e célra gyakran a nemzetközi kábítószer-ellenes egyezményekben nem szereplő vagy még nem teljesen ellenőrzés alatt álló szereket használnak.
A sokszor színtelen, szagtalan, jellegtelen ízű anyagokat általában az áldozatok ételébe vagy italába keverik, anélkül, hogy azok észrevennék. Hatásukra az áldozatok elveszíthetik az uralmat tetteik felett. Rávehetők arra, hogy - látszólag önként - kiadják bankkártyájuk adatait, vásároljanak a bankkártyájukkal, átadják a gépkocsijukat, vagy nemi erőszak áldozatává is válhatnak.
Korábban a benzodiazepinek, azok közül is a Rohypnol néven fogalomba hozott flunitrazepam nevű anyag voltak a leginkább elterjedt ilyen szerek. A Rohypnollal való visszaéléseket jelentős mértékben visszaszorították, de helyette a bűnözők egyre gyakrabban alkalmaznak más anyagokat, olyanokat, amelyekhez könnyebb hozzájutni. Ilyen például a 2001 óta a nemzetközi kábítószer-ellenes egyezményekben szereplő, de az ENSZ-tagállamok mintegy felében ma sem hatékonyan ellenőrzött gamma hidroxi-butirát (GHB), vagy az egyezményekben nem szereplő ketamin.
"Meg kell tanítani az embereket, hogy legyenek gyanakvóak" bizonyos helyzetekben, például ha emlékezetkiesést tapasztalnak - mutatott rá Sevil Atasoy, az INCB elnöke a jelentést bemutató bécsi sajtótájékoztatón. "Gyanú esetén tanácsos vizeletmintát gyűjteni és megvizsgáltatni, mert a nemi erőszak ilyen helyzetben máshogy nem bizonyítható" - mondta. Az erőszak megtörténhet nyilvános helyeken, bárokban, szórakozóhelyeken, de magánlakásokban is - figyelmeztet az INCB.
A testület arra hívja fel a gyógyszeripart, hogy dolgozzon ki biztonsági intézkedéseket, például eljárásokat a szóban forgó anyagok ízesítésére.
Növekvő gond a receptre kapható drogokkal való visszaélés is. Ezen a téren azt javasolja az INCB a kormányoknak, hogy tiltsák be vagy korlátozzák a nemzetközileg ellenőrzött szereknek az internetes "gyógyszertárakban" és telefonos gyógyszerrendelő szolgálatokon keresztül való árusítását.
Egyes kábítószerek, így a marihuána, az amfetaminok és az ecstazy (MDMA) használata stagnál vagy csökkenőben van egyes európai országokban. Ugyanakkor például Spanyolországban, Dániában és bizonyos mértékig Nagy-Britanniában is egyes kábítószer-élvezők az amfetamin és az ecstazy helyett a kokainra térnek át.
A jelentés kitér arra is, hogy egyre gyakrabban csempészik Kelet-Európán át a kokaint Dél-Amerikából Nyugat-Európába, s hogy a kelet-európai országokban tovább nőtt az ópiumszármazékok, köztük a heroin illegális kereskedelme.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- ENSZ: drogellenes prevenciós stratégiákra van szükség
- Összefügg az alváshiány és a droghasználat
- Mefedron: az új partidrog ölhet is
- A drog tönkreteszi a szívet
- A drog ellen égen-földön
- Békéscsabán zenével harcolnak a drogok ellen
- Vita a drogok besorolásáról
- Drogot fogott a klóneb
- Drogkereső klónkutyák
- Vizelettartási problémákat okoznak egyes partidrogok
- Megszűnhet a komlói drogterápiás intézet
- Több mint egymillió drogos Iránban
- Étrendváltoztatással a drogfüggés ellen
- Drog és terhesség
- Stagnál a drogfogyasztás az európai tizenévesek körében
- A válságban nő az alkohol- és drogfüggő üzletemberek száma az Egyesült Államokban
- Kárpátalján ma már nincs drogmentes hely
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is