Egyre több a halláskárosult tizenéves
Ifjú koromban sokszor hallottuk, mi tagadás, egy idő után nagyon untuk a „felnőttek" figyelmeztetését: „Meglátjátok, mind süketek lesztek a sok üvöltő zenétől".
A jóslat szerencsére nem vált be, bár, mint ahogyan egy korábbi cikkemben kifejtettem, a sok rosszul beállított koncert azért hagyott némi nyomot fülem érzékenységén, de nagyothalló 40 évnyi hangszóró-bömbölés után sem lettem, miként számos kortársam sem. Most viszont arról olvasok, hogy az Egyesült Államokban riasztó hallás-adatokat tettek közzé tizenévesekről.
Egy felmérés szerint minden ötödik tinédzsernek hallásproblémái vannak. A tekintélyes Journal of American Medical Association a minap tette közzé Josef Shargorodsky bostoni professzor és csapata kutatásait, amelyet 4600 12 és 19 éves fiatal körében végeztek. Az első csoportot 1988 és 1994 között, a másodikat 2005-2006-ban tesztelték. Az auditív patológiák e két időszak között 14,9%-ról 19,5 százalékra emelkedtek, amely 31 százalékos növekedést jelent. A hallássérültek többsége egyszerűen nem hall meg bizonyos magas frekvenciájú hangokat. A felmérésből az is kiderült, hogy a halláskárosodásnak inkább a fiúk vannak kitéve, és többnyire az egyik fülük sérül jelentősen.
A halláskárosodás emelkedését az amerikai orvosok elsősorban a „személyes hangzó eszközök" használatának tulajdonítják. Ez utóbbiak használata az első vizsgált periódushoz képest ugrásszerűen növekedett az elmúlt 10-15 évben, és itt nem csupán a zenei eszközökre kell gondolni, a kívülről is elviselhetetlenül hangos fejhallgatós zenehallgatásra, hanem a mobiltelefonokra, a headsetekre és társaikra is.
A bostoni kutatók megkongatják a vészharangot: a fiatalok tömeges halláskárosodása súlyos szociális beilleszkedési és kommunikációs zavarokhoz vezethet.
Nem mindenki ért egyet természetesen ezzel a felfogással. Egy, a San Francisco Chronicle-ban megjelent cikk szerint az orvosok nem veszik figyelembe, hogy általános a világban a zajártalom-robbanás, és ez akkor is károsítja a hallást, ha valaki egyáltalán nem hallgat hangos zenét. A lap orr-fül-gégészeket idézve arról ír, hogy napjainkban egyre több a koraszülés, és a halláskárosodás lehet egy genetikai fejlődési rendellenesség is.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A halkabb zenelejátszók megóvják a kamaszok hallását
- Őssejtekkel a halláskárosodás is gyógyítható lesz
- Egyes gyógyszerek halláskárosító hatása
- Létezik a szelektív hallás
- A rock megedzette a rocknemzedék hallását
- A koffein nincs hatással a hallásra
- Hallás és a fülhallgató káros hatása az EU szerint
- Cochleáris implantáció hallásmegóvással
- Az abszolút hallás nem genetikai adottság
- Megtalálták a fül ioncsatornáinak helyét
- Hallás
- A közlekedési zaj szívinfarktushoz vezethet
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek