Egyre több az extrém elhízott gyerek
Egyre több amerikai gyerek számít extrém mértékben elhízottnak, ráadásul egyre fiatalabb korban - állapították meg amerikai kutatók a Journal of Pediatrics című szakfolyóirat csütörtökön megjelent számában.
A tanulmányban 700 ezer kaliforniai gyereket vizsgáltak, akiknek hat százaléka súlyosan kövér volt, sőt már az öt éves kor alatti gyerekeknél is 2 százalékos arányt találtak. Az extrém mértékű elhízás aránya szinte minden csoportban emelkedett a korábbi adatokhoz képest.
A fiúk 7 százaléka, míg a lányoknak ennél valamivel kevesebb, 5 százaléka volt súlyosan elhízott a Kaiser Permanente egészségügyi szervezet kutatása szerint. A legnagyobb elhízási arányt, 12 százalékot a fekete, tizenéves lányok, valamint a spanyolajkú tinédzser fiúk körében találták.
A tanulmány szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy a súlyos mértékben elhízott gyerekek általában felnőttként is extrém elhízottak lesznek, és a jövőjükben ott rejlik valamennyi, elhízással összefüggő egészségügyi probléma. "Alapvető életmódváltoztatás nélkül ezeknek a gyerekeknek életük 10-20 évvel való megrövidülésével kell szembenézniük, és már a húszas éveikben kialakulnak náluk azok az egészségügyi problémák, melyekkel mások tipikusan 40-60 évesen találkoznak" - mondta el Amy Porter, a Kaiser Permanente kutatója.
A tanulmányban 710 949, két és tizenkilenc év közötti gyerek és fiatal egészségügyi adatait elemezték a kutatók. Súlyos mértékben elhízottnak az számított, akinek testtömegindexe (BMI) 35 fölött volt. Ha például egy 12 éves fiú 152 centiméter magas és 82 kilogramm, akkor BMI-je 35,5 (a képlet alapján: 82/(1,52x1,52)=35,5), azaz éppen a súlyosan elhízottnak számító tartomány alsó határán van.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is