Egyre több influenzás kerül az intenzív osztályra
Hatvanöt új beteg részesült intenzív ellátásban influenzaszerű megbetegedés miatt a múlt héten, másfélszer annyi, mint az azt megelőző héten, míg a gépi lélegeztetést igénylő betegek száma csaknem a kétszeresére nőtt - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) osztályvezető főorvosa szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Csohán Ágnes elmondta, hogy az év ötödik hetében tovább emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma; becsült adatok szerint csak a múlt héten 57 ezren fordultak orvoshoz influenzás panaszokkal. A betegek közül a múlt héten 311 embert utaltak be kórházba, vagyis a korábbi adatokhoz viszonyítva a kórházi felvételek száma is a másfélszeresére emelkedett. A kórházba beutalt betegek csaknem negyede gyermek - tette hozzá a főorvos.
A betegség előfordulását tekintve a legnagyobb változást a 3-5 évesek körében tapasztalták, közülük a múlt héten másfélszer annyi beteget regisztráltak, mint az előző héten.
Az év ötödik hetében húsz légúti járványról érkezett jelentés az ÁNTSZ-hez. Ezek nagy része óvodákban és általános iskolákban fordult elő, de azok már gimnáziumi és kollégiumi közösséget is érintettek.
A járványok összesen 11 megyében és a fővárosban fordultak elő. Baranya, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében három, Nógrád, Vas és Zala megyében két-két helyi járványról érkezett jelentés. További öt területen - Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében, valamint a fővárosban - egy-egy influenzaszerű megbetegedés közösségi halmozódását regisztrálták.
A megbetegedési gyakoriság 2-2,5-szeresére nőtt az előző héthez viszonyítva Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas megyében - hangsúlyozta Csohán Ágnes. Az influenza miatt a legtöbbször Győr-Moson-Sopron és Tolna megyében fordultak orvoshoz, míg Bács-Kiskun és Csongrád megyében a legkevesebbszer.
A főorvos kifejtette: a megbetegedések száma minden megyében átlépte a járványküszöböt, a járványügyi helyzet viszont minden megyében különböző. Azokon a területeken, ahol a leghamarabb kezdődött a járvány, ott lassan tetőzik, majd elkezd csökkeni a megbetegedések száma. Ez főleg a Dunántúlra vonatkozik. Az alföldi megyékben, Bács-Kiskun vagy Csongrád megyében lehet, hogy még ezután fog lényegesen emelkedni a megbetegedések száma.
Csohán Ágnes elmondta, hogy a laboratóriumi vizsgálattal megerősített influenzás megbetegedések 92 százalékáért a pandémiás influenza A vírusa, 8 százalékáért pedig az influenza B vírusa volt felelős. Tehát továbbra is a 2009-es pandémiás influenzavírus a domináns kórokozó.
A főorvos ennek kapcsán arra is kitért: azokban az országokban, ahol elvégezték az idei influenzaszezonban kimutatott vírusok részletes vizsgálatát, megállapították, hogy az ajánlott vakcinák védelmet nyújtanak mind az influenza H1N1 vírusa, mind pedig a B vírus ellen.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Egyre több az influenzás beteg Európában
- Féléves kezelés után meggyógyult az újinfluenzás beteg
- Újabb kismama került kórházba új influenzás tünetekkel
- Kevés az influenzás áprilisban
- Az ÁNTSZ szerint kevesebb influenzás van mint egy hónapja
- Egyre kevesebb az influenzás
- Kevesebben mennek orvoshoz influenzás tünetekkel
- Kevesebb az influenzás beteg
- Sziget: hamarabb lehetsz nemi beteg, mint új influenzás
- Gyógyszernek ellenálló újinfluenzás esetet találtak Kanadában
- Álarcos esküvő - az influenzás pár nem kockáztatott
- Manneken Tüssz: az első influenzás szobra
Hasonló betegségek
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is