Egyszerűbb lett az emberi géntérkép elkészítése
Az ember genetikai állományának leírása, a DNS-molekulát alkotó három milliárd bázispár elemzése, azaz az "élet könyvének" kibetűzése 2001. elejére készült el vázlatosan és 2003-ra fejeződött be teljesen. A DNS négy molekuláris építőelemének - az adenin (A), a citozin (C), a guanin (G) és a timin (T) nevű szerves bázisoknak - sorrendjét írja le az analízis.
2007-ben már csak három hónap és kevesebb mint egymillió dollár kellett egy humán genom leírásához. Ugyanazon év szeptemberében a tudományos szabadúszó Craig Venter közzétette saját DNS-ének teljes leírását, az első olyan betűsorrendet, amely egyetlen embertől származott, a korábbiaknál ugyanis több minta elegyét használták az elemzésnél.
A szekvenálásnak nevezett sorrend-meghatározás költsége 2008-ban negyedére csökkent, ám az elemzéshez még több tucat szakértőre volt szükség.
A most megjelent tanulmányban bejelentett áttörés a legfrissebb viszonyítási alap. Noha máig csupán tucatnyi egyedi genomot írtak le, az eljárás egyre inkább bevett módszerré válik, pár éven belül a költség a mostani tizede lehet. A Menlo Parkban működő Pacific Biosciences elnevezésű biotechnológiai társaság szerint 2013-ban egy teljes DNS-leírást ezer dollár alatti áron, negyedóra alatt el tudnak végezni.
A lehetséges alkalmazási területek között van a genetikai profilra szabott "személyes" orvoslástól az emberi evolúció ősi leletekből való feltárásáig számos tudományág.
Quake például a DNS-elemzés segítségével tudta meg magáról, hogy egy szívrendellenességgel összefüggésbe hozható genetikai mutációt hordoz, egyúttal azt is, hogy szervezete jól reagálna a koleszterinszintet csökkentő, sztatin hatóanyagú gyógyszerekre.
Az amerikai kutatók egyetlen hűtőszekrény nagyságú gépet használtak a mostani elemzéshez a korábbi, több termet igénylő berendezés helyett. A DNS-molekulát - mely három milliárdot meghaladó bázispárból áll - több millió szakaszra "aprították". A szakaszokat fluoreszcens jelzővel kapcsolták össze, majd miután a berendezés azonosította valamennyit, számítógéppel összerakták az eredeti sorrendet.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is