Életmentő Zene
Tudjuk, hogy a kommunikáció életet menthet. Embereket hozott vissza a kómából, a halálösvényből, hogy nem hagyták őket magukra. Pedro Almodóvar Beszélj hozzá! című filmje nem csupán fikció, bármikor megtörténhet ilyen csoda.
Vannak azonban olyan pillanatok, amikor az ember magára van utalva, és akkor ez a valami visszalöki onnan, ahonnan nem lenne már visszatérés.
Lehet ez a valami a Zene. Ami belülről szólal meg, amit korábban elraktároztunk, és akkor, életösztönünktől vezérelve előveszünk.
Egy közeli barátom mesélte el a napokban a következő történetet.
„Tavaly majdnem meghaltam, volt egy kis szívzűröm. A kórházban, az utolsó pillanatban feltettem a fejemben három lemezt. Az első a Genesis Nursery Crime-ja volt, arról is a For Absent Friends. Utána jött a Beatles Abbey Road-ja és a Golden Slumbers, majd Bob Dylan a Sad Eyed Lady Of The Lowlands-el.
Ekkor a doktornő közölte, hogy "fiatalember, helyre állt a szívritmusa".
Én csak annyit mondtam:"Igen. Sejtettem."
Vannak, akik ilyenkor fohászkodnak, vagy megidéznek valakit, akitől nagy-nagy erőt várnak. Vagy az a valaki megidéződik magától. Lehet élő ember, lehet elképzelt alak. Vagy éppen a Zene. Mindegy, minek nevezzük, mindegy, milyen formában jelenik meg. A lényeg, hogy tudassa, hogy még van dolgunk a Földön.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is