Hőmérséklet:
Fronthatás:
+ 23°C / + 28°C
gyenge hidegfront
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

A kevés alvás fogékonyabbá tehet a náthára

Szerző: GNL
2009. 01. 24. 08:41:34
Azok, akik naponta hét óránál kevesebbet alszanak, háromszor annyira fogékonyabbak lehetnek a náthára, mint azok, akiknek napi alvásadagja legalább nyolc óra vagy annál több - állapította meg egy, az Archives of Internal Medicine című amerikai szaklapban megjelent tanulmány.
A kutatások már korábban kimutatták, hogy a kevés alvás gyengíti az immunrendszert, de eddig kevés olyan adattal rendelkezett az orvostudomány, amelynek alapján kapcsolatba lehetett volna hozni az álmatlanságot a náthára való érzékenységgel.
Dr. Sheldon Cohen, a pittsburghi Carnegie Mellon egyetem kutatója 153 jó egészségnek örvendő, 37 év átlagkorú férfit és nőt vizsgált meg. A résztvevőket két héten át folyamatosan kikérdezték arról, hogy hány órát aludtak éjszaka, hány órát töltöttek az ágyban alvási szándékkal és hogy kipihenten ébredtek-e.
A kísérleti alanyokat ezt követően karanténba zárták, és a náthát okozó rhinovirus-cseppeket kaptak az orrukba. Öt nappal később vizsgálták meg állapotukat és ennek alapján állapították meg, hogy azok, akik kevesebb alvásról számoltak be, könnyebben megfertőződtek.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák