Génmutációtól függ az alvásigény
Az emberek alvásigénye egyetlen genetikai mutációtól függhet - állítják amerikai kutatók a Science tudományos magazin pénteki számában megjelent tanulmányukban.
A San Franciscó-i Kalifornia Egyetem kutatóinak bejelentése szerint azonosítottak egy gént, amely az egyes emberek optimális alvási hosszát szabályozza. Úgy vélik, ez megmagyarázza, miért ébred hat órányi alvás után az egyik ember kipihenten, míg a másik majd eldől az álmosságtól.
A vizsgálatok során rábukkantak egy 69 éves nőre és 44 éves lányára, akiknek jóval kevesebb alvásra volt szükségük, mint nyolc és fél óra, amennyit az orvosok a hosszú távú egészséghez szükségesnek tartanak. A genetikai elemzés a nőnél és lányánál is mutációt jelzett a DEC2 jelű génben, melyet korábban összefüggésbe hoztak az ember napi ritmusának szabályozásával.

A kutatók ezután a tárolt több mint 250 DNS-mintában is ellenőrizték a génváltozat jelenlétét, ám egyikben sem fordult elő. Következő lépésként a Ying-Hui Fu neurológus által vezetett csoport állatmodelleket hozott létre génmódosítással: olyan muslicákat és egereket, melyek az adott mutációt hordozták. A muslicák aktivitása és az egerek agyi hullámainak mérése igazolta, hogy a mutációval élőknek kevesebb alvás is elég a feltöltődéshez.
Fu szerint a modellek páratlan lehetőséget kínálnak a különböző alvási időtartamok hatásának vizsgálatára.
Ugyanez a csoport fedezett fel 2001-ben egy genetikai mutációt, amely elcsúsztatja hordozója alvási-ébrenléti ritmusát: este fél nyolckor már aludni térnek, ám hajnali fél négykor már ébren vannak.
Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének (NIH) álláspontja szerint egy felnőttnek hét-kilenc óra napi alvásra van szüksége ahhoz, hogy hosszú távon egészséges maradjon. Ha rendszeresen kevesebbet alszik valaki, az növeli az egészségügyi problémák kockázatát, beleértve a memória romlását és az immunrendszer gyengülését is. Egy 2006-os tanulmány becslése szerint mintegy 30 millió amerikai szenved krónikus álmatlanságban és további milliókat érintenek más alvászavarok.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban vasárnap délelőtt a Dunától keletre még sokfelé fordul elő, havazás, hószállingózás, de a nyugati megyékben már felszakadozik a felhőzet. Délután felszakadozik a felhőzet az ország felett, csak a keleti megyékben fordulnak elő szórványosan futó hózáporok. A szél élénk északi lesz. Hajnalban -16, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -12, -7 fok között alakul. Késő este -15, -10 fok lesz. Vasárnap kettősfronti hatásra lehet számítani. A frontérzékenyeknél rossz közérzet, görcsös panaszok, fejfájás jelentkezhet....
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- Vérnyomáscsökkentő az úszás
- A zeller segít megelőzni a béldaganatokat
- A kávézás emeli a nők ösztrogénszintjét
- Óvintézkedésekkel megelőzhető a pandémiás influenza
- A női hangulatváltozások fő oka az ösztrogén
- Az utazás és napfény megkönnyíti a fogantatást
- A cukorbeteg nőknek halláskárosodással is számolniuk kell
- Egy genetikai teszt előjelzést ad a daganat műtét kimeneteléről
- Agyi aktivitásra lehet következtetni a pupillákból
- Az éjszakai bevizelés oka a székrekedés lehet