Természetes megoldások rovarok ellen
A nyár a kirándulás, a nyaralás és a kerti grillezések időszaka, ám sajnálatos módon a házi kártevőké is. A kereskedelemben kapható riasztók tele vannak vegyszerekkel, holott létezik természetes útja is a kártevők elleni küzdelemnek. Íme néhány ötlet a Yahoo internetes portálja nyomán arra, hogyan szabadulhatunk meg a csúszó-mászóktól olcsón, egyúttal a környezetet is kímélve.
A hangyák ellen ecetet vethetünk be. Ha vonulási útvonalukba öntjük, ettől megzavarodnak, és egy ideig távol maradnak. Ha pedig már a kezünkben van az ecetes üveg, a vízkő által okozott foltokat is eltávolíthatjuk vele a konyhai és fürdőszobai felületekről.
A fahéj és a fekete bors is jól használható a kertben és a házban is, természetes határt húz mindkettő a rovarok elé. Minél közelebb szórjuk a fűszereket a hangyatelephez, annál hatékonyabbak. Meghinthetjük bórax és porcukor egy-egy arányú keverékével is a vonulás útját, hosszabb távon ez is hatásos. További fegyverünk lehet hangyák ellen a babahintőpor és a vízzel higított folyékony szappan.
A muslicákkal vagy gyümölcslegyekkel szembeni hadviselésben először távolítsuk el a legkisebb gyümölcsmaradványt is, a nyári időszakban minél gyorsabban és gyakrabban vigyük ki a keletkezett hulladékot. A mégis bent repkedő gyümölcslegyeknek csapdát állíthatunk egy edényke, almaecet és egy papírtölcsér segítségével. A muslicák nem tudnak ellenállni az almaborból készült ecetnek, és a papírtölcséren át belepottyannak az edénybe, amelyben megfulladnak.
Hagyhatunk egy pohár olcsó bort is az asztalon - a muslicák nem borszakértők, nem igénylik a minőségi nedűt. Ha belekeverünk egy kis mosó- vagy mosogatószert, a gyümölcslegyek hamar elpusztulnak tőle.
Ragadós légyfogót is készíthetünk házilag papírzacskó, forró víz, cukor és kukoricaszirup felhasználásával. A meleg, cukros szirupba mártott papír kihűlés után magán tartja az arra tévedt muslicákat. Ha akad kiszuperált hajszárító a lakásban, nagyszerűen beszippanthatjuk vele a kicsiny legyeket, de a konyhában szétspriccelt bazsalikomolaj is elriasztja őket.
A darazsakat két literes üdítős palackkal ejthetjük csapdába: harmadánál vágjuk le a felső részt, majd nyakával lefelé fordítsuk vissza a maradék palackba, végül szalagragasztóval rögzítsük. Az üvegbe valamilyen édes, cukros üdítőt kell töltenünk, ezzel készen áll az ideális darázscsapda: a becsalogatott rovar már csak akkor jön ki, amikor napjában egyszer kiürítjük az edényt.

Az egyik leghatékonyabb módszer darazsak ellen, ha megtaláljuk és eltávolítjuk a fészküket. Ezzel érdemes megvárni az éjszakát, amikor a darazsak a legkevésbé aktívak, és még így is nagyon óvatosan közelítsük meg lakóhelyüket. Érdemes textil vagy műanyag táskával beborítani az egész fészket, és így becsomagolva eltávolítani, majd gyorsan vízbe nyomni, sőt egy méretes kővel alatta tartani jó ideig.
A csigák sok kárt okoznak a kertekben, imádják megrágcsálni a növényeket. Töltsünk kis edénykékbe buggyant sört, és rakjuk ki a kertbe olyan helyekre, ahol a csigák a legaktívabbak. A csigák kedvelik az állott sört, tehát bemásznak érte az edénykébe, ahol aztán megfulladnak. Más folyadékokkal is hasonlóan környezetbarát harcot vívhatunk a csigák ellen: jó a szőlőlé, a mézes víz és az élesztőből készült tea is.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is