Túlságosan elnézőek a szülők a túlsúlyos gyermekekkel szemben
Elsie M. Taveras és kollégái 446, túlsúlyos gyereket nevelő szülőt kérdeztek ki arról, hogy mennyire érzik határozottnak magukat a szükséges életmódbeli változások véghezvitelében: határt szabni a televíziózásnak, eltávolítani a tévét a gyerekszobából, visszafogni a gyorsétkezdék látogatását, csökkenteni a cukros italok fogyasztását, növelni a fizikai aktivitást és javítani a család általános étkezési szokásain. A két és tizenkét év közötti gyerekek orvosainak és védőnőinek véleményét is felmérték.
A Pediatrics című orvosi szaklap legfrissebb, júliusi számában megjelent tanulmányban a szerzők beszámoltak arról, hogy a lehetséges legalacsonyabb nulla és a maximális 24 pont közötti skálán a szülők önbizalmának átlagos értéke 13 volt. A legkevésbé elszántak a tévékészülék eltávolítása, a televíziózás korlátozása és a családi étkezési szokások megváltoztatása területén mutatkoztak a szülők.
Az orvosok és a védőnők a legkisebb hatékonysággal a fizikai aktivitás, a tévézés korlátozása és a tévémentes gyerekszobák kérdéseiben tudtak tanácsokat adni a szülőknek.
Taveras és kollégái szerint az önbizalmi index nagyobb volt a normál súlyú szülőknél azokhoz képest, akik maguk is túlsúlyosak vagy elhízottak voltak, valamint a magasabb végzettséget is önbizalom növelő tényezőnek találták.
Azok a szülők is nagyobb pontszámot értek el, akik úgy emlékeztek vissza, hogy korábbi erőfeszítéseiket a családi életmódváltozásra az orvos és a védőnő pozitívan értékelte.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is