Elhízott egyetemisták kötelező edzése
Kötelező testnevelést írt elő a Pennsylvania-állambeli Lincoln Egyetem vezetősége a túlsúlyos és elhízott végzős hallgatók számára, akik a kurzus nélkül nem kaphatnak diplomát.
A hagyományosan az afro-amerikai közösség egyetemének számító intézmény illetékesei azzal indokolták a döntést, hogy az Egyesült Államokban igen magas az elhízottak és a cukorbetegek számaránya, különösen igaz ez a fekete közösség esetében.
Az egyetemen a testtömegindex (BMI) alapján döntik el, hogy részt kell-e venni a végzősöknek a fitness kurzuson vagy sem. A BMI, amelynek értékét a testsúlyt a méterben mért magasság négyzetével elosztva állapítják meg, 18,5 és 24,9 között számít "normálisnak". Testnevelésre a 30-as vagy ennél magasabb BMI-értékkel rendelkező diákok ítéltetnek.
A fittness foglalkozások az életért elnevezésű program résztvevői hetente háromszor sétálnak, aerobikoznak és egyéb testmozgást végeznek. Az érintetteket táplálkozási tanácsokkal is ellátják.
A 80 végzős hallgató most kapott észbe, hogy tavasszal lesz az utolsó esélyük, hogy teljesítsék a követelményeket. A diákok között egyébként felzúdulást váltott ki az intézkedés, amelyet az egészségügyi és jogi szakértők közül is sokan bírálnak. James L.DeBoy, a Lincoln Egyetem egészségügyi és testnevelési intézetének vezetője azonban azzal hárítja el a kritikát, hogy senkit sem kényszerítenek fogyásra, az egyetemi hallgatóknak csupán részt kell venniük a foglalkozásokon.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kockázatosabb a májátültetés a soványaknak, de az elhízottaknak is
- A szegények és az eladósodottak körében több az elhízott
- Minden hetedik amerikai kisgyerek elhízott
- Viszolyognak az elhízott páciensektől az amerikai orvosok
- Az elhízottak jobban szennyezik a környezetet!
- Az elhízott nők petefészke kevésbé fogamzásképes
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek