Elindult a harmadik magyar orvoscsapat Kelet-Kongóba
A Háború Gyermekei Segélyakció keretében újabb, három orvosból álló önkéntes csoport indult el kedden a háború sújtotta Kelet-Kongóba.
Pongrácz Mária marosvásárhelyi háziorvos, Veréb Ilona szegedi mikrobiológus és Nagy Andrea törökbálinti tüdőgyógyász már hetek óta edzenek a nagy útra, beoltatták magukat és interneten tájékozódtak az ottani viszonyokról. Még egyikük sem járt Afrikában.
Amint Veréb Ilona mikrobiológus az MTI-nek elmondta, futással, úszással és más módon is hetek óta edz, hiszen egyes falvakat, amelyek a hegyek közé vannak beékelődve, katonai járművekkel sem tudnak megközelíteni.



A magyar orvosokat az ugandai-kongói határnál az ENSZ kéksisakosai védik majd éjjel-nappal, hiszen háborús övezetben fogják végezni áldozatos munkájukat.
A gyógyszer, főleg az antibiotikum arrafelé drága kincs, ezért is örült az egyesület a Teva és az Egis gyógyszergyár és forgalmazó cég, valamint egy budapesti gyógyszertár adományának. Az orvosnők is visznek magukkal gyógyszereket.
Az egész misszió összesen 2,5 millió forintba kerül, egy beteg megmentése átlagosan 500 forintba az ellátott betegek száma és a költségek alapján. A leggyakoribb betegségek és tünetek között van a bélférgesség, a rühesség, a fejfájás, a bőrbetegségek, elhanyagolt, fertőzött sebek, nőgyógyászati problémák, láz, malária, tbc és az AIDS. Gyermekeknél gyakori az alultápláltság, a láz és a köhögés.
A veszélyes és ingyenes orvosi munkára sokan jelentkeztek - tudta meg az MTI tudósítója; a kiválasztásnál fontos szempont volt a nyelvtudás és a fizikai állóképesség.
Szeretnék a lehető leghamarabb elindítani a negyedik orvosi missziót is, valamint szükség van további gyógyszerekre és más adományokra is. A pénzadományokat olyan, sokszor életmentő, de különben egészen hétköznapi tárgyak megvásárlására fordítják, mint pokrócok, vödrök, élelmiszerek, féregtelenítők és fertőtlenítők.
Az egyesület honlapja - www.ahu.hu - folyamatosan tájékoztatja az érdeklődőket arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is