Ellenálló maláriaparaziták
Az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztetett szerdán, hogy a maláriát okozó parazita egyre inkább rezisztens a rendelkezésre álló legjobb szerrel, az artemizininnel szemben.
John Ehrenberg, a WHO ázsiai-csendes-óceáni térségének regionális tanácsadója elmondta, hogy az artemizinin-rezisztencia elsősorban a thaiföldi-kambodzsai határ mentén tapasztalható.
"Ha nem sikerül feltartóztatni, globális következményei lehetnek, a legsúlyosabb Afrikában, ahol sok a fertőzés, és ahol a legnagyobb a halálozási arány" - mondta el Ehrenberg a szervezet regionális találkozóján, Hongkongban.
Bár a malária megelőzhető és kezelhető, becslések szerint 2006-ban 189 millió és 327 millió közötti eset fordult elő, melyek következtében 610 ezer és 1,2 millió közötti halálozás történt. A világ népességének fele van kitéve a maláriás fertőzés kockázatának, főként a szegényebb térségekben. Minden harminc másodpercben meghal egy gyerek valahol a világban maláriában.
Az artemizinin jelenleg a legjobb rendelkezésre álló maláriaellenes szer, ám túlzott és helytelen alkalmazása ahhoz vezetett, hogy a malária parazitája kezd ellenállóvá válni vele szemben.
A legjobb, amit ebben a helyzetben tehetnek a leginkább érintett ázsiai-csendes-óceáni országok, hogy más maláriaellenes szerekkel kombinálják az artemizinint: szerdán emellett kötelezték el magukat a regionális találkozón. A tíz ország, melyben a megállapodás értelmében a kombinált terápiát alkalmazzák: Kambodzsa, Kína, Laosz, Malajzia, Pápua Új-Guinea, a Fülöp-szigetek, Dél-Korea, a Salamon-szigetek, Vanuatu és Vietnám. 2008-ban ezek az országok összesen 248.141 igazolt maláriás megbetegedést jelentettek, valamint 1.005 halálesetet.
A megegyezés értelmében legkésőbb 2015-ig ezek az országok betiltják a kizárólag artemizinint alkalmazó maláriaellenes terápiát.
Az utóbbi években hamis maláriaellenes szerek is megjelentek Ázsia egyes részein, melyek kevés hatóanyagot tartalmaznak vagy éppen semennyit. A hamisítványok egy részét kínai gyártókig követték nyomon. Ezek a szerek a szakemberek szerint komoly veszélyt jelentenek a malária elleni küzdelemben.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is