Élőlánccal és programokkal hívják fel a figyelmet az Alzheimer-kórra
A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága az idén 9. alkalommal megrendezett Alzheimer-kór világnapja keretében kívánja felhívni a társadalom figyelmét az egyre súlyosabb méreteket öltő betegségből eredő kihívásokra.
Az emberiség megnövekedett életkorával összefüggő Alzheimer-kór és a demencia egyéb formái évente 4,6 millió új beteget szednek világszerte, és számuk 20 évente megkétszereződik. Az Alzheimer-kór a központi idegrendszer betegsége, kiváltó oka ma még ismeretlen, újabb kutatások szerint nagyrészt örökletes, genetikai tényezőkre vezethető vissza. A betegség csak fékezhető, de nem gyógyítható, a folyamat vissza nem fordítható.
Magyarországon 160 ezer főnél többre teszik a betegek számát, de csak 2,6 százalékukat kezelik - mondta el a világnap alkalmából pénteken rendezett sajtótájékoztatón Himmer Éva, a 10 éves Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága elnöke. - Az Alzheimer-kór azonban ennél sokkal szélesebb rétegét érinti a társadalomnak, hisz legalább háromszor ennyire tehető a betegségben érintett családtagok, hozzátartozók száma.
Sajnálatosnak nevezte, hogy a betegek szégyenként élik meg betegségüket, ezért nehezen elérhetők. Fontos lenne, hogy a társadalmat, főképp a fiatalokat felvilágosítsák, hogyan lehet megelőzni, vagy ha már kialakulóban van, felismerni a betegséget, és mit lehet tenni a folyamat lassítása érdekében - ebben vállalt szerepet Benkó Sándor egyetemi tanár, a Benkó Dixieland Band vezetője, az esemény egyik védnöke.
Egészség-roadshow keretében tervez felvilágosító programokat a Magyar Rotaract nonprofit szervezet, amely az ország hét városában van jelen, és neveli a lelki-szellemi egészség megőrzésére a fiatalokat, mert orvosilag ezt tartják a betegség leghatékonyabb megelőzési lehetőségének - mondta el Bozsik Melinda, a szervezet elnöke.
2040-re a Föld népességének 14 százaléka, 1,3 milliárd ember lesz 65 év feletti, akiket már érinthet a betegség. Nagyon fontos a betegség korai felismerése, amiben értékes segítséget jelentenek a legújabb diagnosztikai eljárások. Reményekkel kecsegtetnek a hatékonyabb terápiák is, melyek az anyagcsere-folyamatok befolyásolása révén próbálják módosítani a kór lefolyását. A jelenlegi kutatások szerint a jó alvás, az idős emberek optimális ingerkörnyezetének biztosítása és a prolongált stressz kiküszöbölése is fontos prevenciós szerepet játszik - magyarázta Rajna Péter egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának munkatársa.
A világnap évenkénti megrendezését 1994-ben indította útjára a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával, és napjainkra már 77 ország csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez.
A szeptember 21-i világnap alkalmából Magyarországon is számos eseményt rendeznek; a sajtótájékoztatót követően a résztvevők a Lánchídon fiatalokkal közösen élőláncot alakítottak. A jelképpel az Alzheimer-betegeket és családtagjaikat kívánták összekötni sok millió ismeretlen sorstársukkal itthon és szerte a világon, akik ugyanazt kérik a világnapon: megértést, türelmet, odafigyelést.
Péntek este 20 és 21 óra között lekapcsolják a Lánchíd fényeit; a kihunyt fényekkel jelképezik az Alzheimer-kórral járó kihunyt emlékezetet.
Szeptember 21-22-én Szegeden Alzheimer-kór konferenciát rendeznek.
Az Alzheimer Világnap záróeseményeként november 17-én jótékonysági koncertet ad a budapesti Szent István Bazilikában a Benkó Dixieland Band a betegség magyar áldozatainak emlékére.
A mostani világnapnak is fontos üzenete, hogy a kór áldozatai ugyanazt az egészségügyi és szociális támogatási ellátást igénylik, mint a más betegségben szenvedők.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is