Elszaporodtak a kártevők a kínai gyapotmezőkön
Drámaian elszaporodott egy kicsiny kártevő a kínai gyapotmezőkön, gyümölcsösökben, amikor a termelők felhagytak genetikailag módosított gyapottermésük rovarirtóval való védelmével.
Kínában 1997-ben kezdték termeszteni azt a gyapotfajtát, amelynek genetikai állományába beépítették a Bacillus thuringiensis nevű talajlakó baktérium méregtermelő fehérjéket kódoló génjeit, aminek eredményeként a növényből lakmározó rovarok elpusztulnak.
Az úgynevezett Bt-gyapot hatásairól nem készült túlzottan nagyszámú megbízható tanulmány, és ezek eddig mind pozitív eredménnyel zárultak. Kínában például az 1999-es, 2000-es és 2001-es mezőgazdasági években átlagosan 66 százalékkal csökkent a rovarirtószerek felhasználása, a terméshozamok mégis 24 százalékkal nőttek. Két évvel ezelőtt kínai kutatók arról számoltak be a Science című tudományos folyóiratban, hogy a Bt-gyapot révén csökkent a kukorica, a földimogyoró, a szójabab és a különféle zöldségek kártevőinek száma is.
Legújabb, több mint tíz éve folyó tanulmányuk során most azonban egészen más eredményre jutottak többnyire ugyanazok a kutatók - közölte a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása a Science-ben megjelent beszámolót ismertetve. Az utóbbi években ugyanis drámai mértékben elszaporodtak a Lygocoris pabulinus nevű poloskák, amelyekre nem hat a Bt-gyapot termelte méreg. Ezek a rovarok eddig az érintett kínai régiókban jelentéktelen kártevőknek számítottak, de most először gyümölcsösöket, almáskerteket és epermezőket támadtak meg.
A kutatók arra következtetnek mindebből, hogy bizonyos kártevők visszaszorítása mások elterjedéséhez vezethet. Meglátásuk szerint e veszélyre a jövőben tekintettel kell lenni a genetikailag módosított növények termesztésénél.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is