Emberek között lenni
Imádjuk a cseh filmeket, nemcsak semmihez sem hasonlító humorukért, hanem mélységes emberségükért, azért a látásmódért, amelynek révén képesek „semmi" történetekből maradandó művészi és lelki élményt nyújtani. A minap a 2007-ben készült Csereüvegek című alkotást láttuk, Jan Sverák rendezésében, apja, Zdenek Sverák főszereplésével.
Maga a sztori a mindennaposnál is mindennaposabb, és mégsem az. Egy középiskolai tanár nyugdíjba vonul, de nem akar otthon ülni, elszakadni az emberektől. Mindenképpen dolgozni szeretne: először biciklis futárként próbálja ki magát, de egy baleset után „biztonságosabb" munka után néz: egy nagy élelmiszer-áruházban az üvegvisszaváltóban kap állást. Felesége, maga is nyugdíjas pedagógus, nem érti férje „elvágyódását" otthonról, személyes támadásnak érzi, azt hiszi, unja, utálja őt, esetleg „vén szamár" létére még flörtölget is. Holott a tanár úr üvegvisszaváltás ürügyén leginkább emberi kapcsolatokat egyenget, mindenkihez van egy jó szava,
kizökkenti az apátiából váltótársát, egy börtönviselt egykori katonatisztet, sőt még volt kollégáját is összehozza a lányával, akit éppen otthagyott egy másik nőért a veje. Egy kicsit ő is megszerelmesedik álmai nyomán, de inkább csak játékról van szó. Valójában hűséges a feleségéhez, aki 40 éve a társa, és végül a szerencsétlenül kezdődő házassági évfordulós meglepetés, a léghajózás is jó véget ér, az asszony is megbékél férje nyughatatlanságával. Majd, amikor a nagyáruházban géppel oldják meg az üvegvisszaváltást, a tanár úr „profilt vált": vonatkalauz lesz.
Gondoljunk bele, hány ember tervezi előre nyugdíjas életét, aztán rájön, hogy nem tud mit kezdeni a rászakadt rengeteg szabadidővel. Még azok sem mindig, akiknek magasabb szellemi igényeik vannak. Hiányoznak az emberek, az arcok, hiányzik az a tudat, hogy benne van az élet természetes forgatagában. Nem is feltétlenül az a fontos, hogy ugyanazt folytassa, amit aktív életében csinált (a filmbeli tanár a környezete szerint „megalázó" munkát végez, ő nem érzi annak), hanem az, hogy tudja,, másoknak is szükségük van rá. A legjobb családi élet, a legjobb házasság is tönkremehet, ha folyamatosan össze vagyunk zárva, nincs igény, vagy nincs mód arra, hogy szélesítsük látókörünket, és új élményeket hozzunk magunkkal. Ezért is ajánlom ezt a filmet minden mai és leendő nyugdíjasnak. Sosem késő új utakra lépni...
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Clint Eastwood a túlvilágról
- Koyaanisqatsi
- Woody Allen életről, halálról
- Hálószoba mobillal, internettel
- Elveszik a technika vívmányaiban az ember
- A meseolvasás, mint a stresszoldás módszere
- A britek elvesztik humorérzéküket 52 éves koruk után
- Fülbemászóink vagy libabőreink?
- Hamarosan felvehetik álmainkat
- Egyre idősebben szülnek a brit nők
- John Lennon és a szerelem
- Játék az élettel
- A Walt Disney is harcol a gyerekkori elhízás ellen
- Emberbarát milliomosok
- Álom luxuskivitelben – Audrey Hepburn, a szexuális felszabadító
- A rákos filmkritikus szakácskönyvet ír
- Életmentő Zene
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is