Engedélyezték az első embrionális őssejtes klinikai próbát gerincsérülteknél az Egyesült Államokban
"Mérföldkő és áttörés ez a terület számára" - véli Ed Baetge, a Novocell biotechnológiai cég tudományos vezetője, a Geron ugyanis - leküzdve a biztonsági akadályokat - megszerezte a szövetségi engedélyt, hogy útjára indíthassa a próbát. Baetge vállalata néhány éven belül a diabétesz kezelésére indítana hasonló humán tanulmányokat.
"A gerincsérültek közössége nagy reménnyel várja a próbák eredményét" - tette hozzá Wise Young, a Rutgers Egyetem gerincsérülésekre szakosodott kutatója.
Az embrionális őssejtekből a test bármilyen sejtje kialakulhat, a tudósok régi reménye, hogy kiaknázva ezt a lehetőséget, helyettesítő szöveteket hozzanak létre a legkülönbözőbb betegségek kezelésére. A kutatási terület azonban kezdetektől ellentmondásos, mert - egyébként fölöslegessé vált - embriók elpusztításával jár az első, szaporításra szánt embrionális őssejtek kinyerése.
Barack Obama elnök ígéretet tett arra, hogy enyhítik az efféle kutatásokat érintő, a Bush-kormány idején hozott pénzügyi korlátozásokat. Obama hivatalba lépésével azonban nincs összefüggésben az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóságnak (FDA) az új tanulmányra kiadott engedélye - válaszolta az AP hírügynökség kérdésére Okarma. Sőt, a cég elmondása szerint a programban olyan őssejteket használnak, melyeket a Bush kormányzat idején kapott támogatás segítségével hoztak létre, noha nem szövetségi forrásokat fordítottak a kísérleti kezelés kifejlesztésére, vagy a humán tanulmány finanszírozására.
A Geron-tanulmányt az ország 4-7 orvosi központjában végzik majd. Az eljárás során a sérülés helyén injektálják be a gerincbe az őssejteket. Állattanulmányok azt mutatják, hogy a gerincbe jutó őssejtek a sérülés helyén megérnek, és kijavítják a sérült idegek körül a nélkülözhetetlen "szigetelést", valamint olyan anyagokat termelnek, melyekre az idegeknek működésükhöz és növekedésükhöz szükségük van.
Az elképzelés nem az, hogy "valaki a következő napon feláll és táncol" - hangsúlyozta Okarma. Inkább azt remélik, hogy valamennyit visszanyerhetnek képességeikből a páciensek, melyet aztán fizikoterápiával javíthatnak. A páciensek mintegy két hónapig kilökődést gátló szert is kapnak kis dózisban, egyébként mindegyikük állapotát legalább egy évig követik.
Evan Snyder, a Burnham Orvosi Kutatóintézet őssejtkutatója elmondta, hogy a területen dolgozó tudósok különösen a tanulmány biztonsággal kapcsolatos eredményeire koncentrálnak. "Az a remény van mindenkiben, hogy semmi rossz nem történik" - hangsúlyozta.
Az 1992-ben alapított Geron legalább 100 millió dollárt (22 milliárd forint) költött humán embrionális őssejtkutatásra eddig.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is