Egy autista fiú szavakból épített légitársasága
Steven Spielberg Kapj el, ha tudsz! című mozijának főhősét meghazudtoló ügyességgel vágott át brit légi közlekedési vezetőket egy autista kamaszfiú, aki üzletembernek adta ki magát, és saját légi járat szervezésébe kezdett - számolt be róla egy brit napilap online kiadása.
A 17 esztendős yorkshire-i fiú, aki az autizmus egy bizonyos formájában szenved, kente-vágta az összes légitársaság adatait, tudnivalóit és menetrendjeit. Az American Global Group közlekedési szövetség és az észak-amerikai Island Airways nevében hitelesnek látszó honlapot hozott létre, és azt állította, hogy amerikai anyacége 12 jetből álló flottát bocsát a rendelkezésére. A kiszemelt légi közlekedési partnerekkel folytatott üzleti levelezését különböző neveket használva úgy intézte, mintha egy felkészült csapat állna mögötte.

Ily módon megalapozva hátterét, Adam Tait álnéven beállított a Csatorna-szigetekhez tartozó Jersey repülőterére, ahol az igazgatóval és vezető légügyisekkel tárgyalásokba kezdett egy olcsó légi járat megteremtéséről, amely a Normandia partjainál fekvő szigeteket kötné össze európai célállomásokkal.
Ajánlata olyan ésszerű és meggyőző volt, hogy újabb tárgyalási fordulót tűztek ki.
A fiú hat hónapig vezette "komoly" üzleti partnereit az orruknál fogva, míg végül a tervezett légi járatról riportot készítő újságírók gyanakodni kezdtek rá, és lebukott.
A The Daily Telegraph online cikke szerint a hatóságok nem indítanak vizsgálatot az autista kamasz ügyében.
Steven Spielberg mozija, amelyben Leonardo DiCaprio játszotta a főszerepet, Frank Abagnale jr. élettörténete alapján készült. A zseniális szélhámos 16 éves korától 21 esztendős koráig sikeresen adta ki magát egy légitársaság pilótájának, még légikisasszonyokat is toborozott maga mellé.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is