Ez a fiú csak játszik?
A férfi és nő közötti kapcsolatban, különösen a kezdetekkor a legnehezebb azt eldönteni, hogy vajon mit érez a másik, van-e ugyanolyan erős kötődés mindkét félben, vagy egyoldalú a dolog. Egyszerűbb a helyzet, hogy ha már túl van a pár a vallomásokon, de talán még ekkor is felmerül a kérdés, hogy vajon ki szeret jobban? Nem mintha ennek bármi értelme is lenne, de szerelmi dolgokban sosem lehet az ember racionális, ahogy Zsuzsa (27 éves) sem az, kicsit meghasonlott a barátját, illetve annak érzelmeit illetően.
„Sziasztok! Én egy 27 éves lány vagyok, 5 éve elváltam, volt néhány kapcsolatom azóta, de mind kudarcba fulladt.3 hónappal ezelőtt kikerültem külföldre dolgozni. Ott megismertem egy helyes fiút (ő kezdeményezett), 30 éves és ő is elvált. Neki még nagyon friss a válása, kb. 5 hónapja történt. Egész jól összemelegedtünk, és megtörtént, aminek meg kellett történnie. Én titokban tartottam az egészet, hogy mások ne jöjjenek rá, és hogy elkerüljem a rosszindulatú pletykákat. Rendszeresen találkozgattunk, éjszakánként egymás szobájába osontunk (egy épületben volt a szállásunk), nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában. Egyik éjjel azt súgta nekem, hogy azt hiszi, hogy belém szeretett. Nagyon meglepett a dolog, hisz addig azt gondoltam, csak futó kalandot szeretne arra az időre, amíg kint dolgozunk. Erre azt mondtam neki, csak akkor mondja ki a szeretlek szót, ha tényleg igaz, mert ezzel a szóval nem szabad játszani. Ezután nem mondott semmit, elaludtunk, és utána minden folytatódott, ahogy addig is, de soha többet nem beszélt arról, hogy érezne valamit. Azóta hazajöttünk a szülővárosunkba, ő is idevaló, ahova én. Itthon is elkezdtünk találkozgatni, ugyanúgy folytattuk, mint ott, egészen addig, míg rá nem döbbentem, hogy beleszerettem. Egy ideig magamba tartottam az érzéseimet, de nyilván ő is észrevette, hogy nem csak a szex miatt találkozgatunk. Volt, hogy napokat nálam volt, itt is aludt. Felhozta a témát, hogy mi lenne, ha ketten visszamennénk külföldre. Bele is egyeztem, de sajnos más okokból ez nem sikerült. Azt is megemlítette, hogy mi lenne, ha közösen bérelnénk lakást, mert úgy könnyebb lenne mindkettőnknek. Mondtam, hogy amint találunk mindketten munkahelyet, akkor megpróbálhatjuk. Ennyiben maradtunk. Azután is rendszeresen találkozgattunk, sőt, a többi barát is feljárt a lakásomra, jókat beszélgettünk, szórakoztunk. Egyik éjszaka, miután elmentek a barátok, rákérdeztem, hogy mi is van most köztünk. Elmesélte, hogy nem tudja, nagyon tetszem neki, kedvel engem, és annál többet is érez, de most jelenleg úgy érzi, hogy nem áll még készen egy újabb komoly kapcsolatra. Azt is elmondta, hogy nem tudja még, hogy mi fog történni, és nem szeretne engem megbántani. Én nem is mondtam semmit, elfogadtam ezt, és megbeszéltük, hogy barátok leszünk, és majd meglátjuk, mi lesz. Ennek körülbelül 3 hete, azóta is találkozgatunk, feljár hozzám, de nem érünk egymáshoz, még akkor sem, ha itt alszik. Nekem nagyon nehezen megy, hogy kibírjam, de tartom magam az egyezséghez. Ha nem találkozunk, esténként felhív, és órákat beszélgetünk telefonon, ami sokszor hajnalig eltart. Mindenféle témáról társalgunk, de csak ritkán beszélünk magunkról.
Abban szeretném a tanácsotokat kérni, hogy segítsetek eldönteni, hogy ez a fiú csak játszik, vagy csak nem akar megbántani, és azért jön? De akkor miért hív folyton? Vagy esetleg en vagyok telhetetlen? Legyek türelmes, és várjam meg, mi lesz a vége?"
Írd meg Te is véleményed, hozzászólásod vagy történeted a Szemszögek fórumba!
Egy lány véleménye
Kedves Zsuzsa! |
Egy fiú véleménye
Kedves Zsuzsa!
|
|
Szakértő szemmel
Kedves Zsuzsa,
Mint, ahogy Te magad is jelezted a leveledben: ez a fiú nemrég vált el, azaz még nagyon friss számára ez az élmény, és ez már önmagában nagyon sok mindenre magyarázat lehet.
Annak ellenére, hogy nem tudjuk a válás pontos körülményeit és okait, tudjuk, hogy egy válás mindig egyfajta trauma, mind a két fél számára.
A válással egy addigi élet "omlik össze", véget ér egy közösen épített világ, álmok törnek össze, s ilyenkor bizony nehéz szembesülni az elmúlással, és az újrakezdés nehézségeivel.
Ez akkor is így van, ha esetleg ő akarta (vagy ő is akarta) a válást (hát még ha nem akarta!).
Ilyenkor megrendül egy kicsit (sőt, néha nagyon!) az emberekbe vetett bizalmunk, s csak nehezen merünk belemenni egy újabb kapcsolatba.
Ugyanakkor, bennünk van az az erős vágy is, hogy újra tartozzunk valakihez; vágyunk arra, hogy legyen valaki, akit ismét szerethetünk, és aki szeret minket, s akivel majd mindent másképp csinálunk.
Persze aztán ez a vágy is hirtelen ijesztő lesz, és akkor megint jön a bizalmatlanság és óvatosság..és így körbe- körbe, váltakozik a valakihez tartozás vágya és a rossz tapasztalatok miatti félelem, e két dolog harcol ilyenkor az emberben.
Így érthető, ha ez a fiú hirtelen "szerelmes" lett beléd, de érthető a mostani óvatossága is.
Legyél türelmes és megértő, mindezt persze még azon a határon belül, ami neked is megfelel.
Amennyiben azonban ez az állapot neked nem felel meg, akkor ezt a tudtára kell adni, hiszen így ő is azt gondolhatja, hogy ez a helyzet jó neked.
Nem biztos, hogy játszik veled (mint említettem, valószínűleg ez egy nehéz időszak most számára), persze elképzelhető; inkább arról lehet szó, hogy maga sem tudja pontosan, hogy mit szeretne.
S ez attól csak még bonyolultabb lesz, hogy közben Te magad sem adod egyértelműen a tudtára, hogy Te mit szeretnél, pedig mindezt meg lehet tenni egy "egyszerű", őszinte beszélgetéssel.
Nem kell belemenned egy olyan "játékba", ahol Te mindig a rendelkezésére állsz, ha ez neked nem jó. Igenis el kell neki akkor ezt mondani, azaz, hogy neked ez nem felel meg, s inkább akkor ne találkozzatok ilyen módon, amíg nem tisztul le benne is, hogy mit szeretne.
Felajánlhatnád neki esetleg, hogy kezdjetek el randizni (nincs ott alvás!), eljárni szórakozni, s közben egymást is egy kicsit mélyebben megismerni (a szexualitáson túl); s mindezt tenni úgy, hogy nincsenek egymás felé semmilyen elvárások, hanem majd ahogy alakul.
Ezáltal a tudtára adod, hogy kedveled, és szeretnél tőle valami komolyabbat, ugyanakkor a tudtára adod azt is, hogy nem akarsz erőltetni semmit, és elfogadod azt is, ha másképp alakulnak majd a dolgok kettőtök között.
Ha az elvárások és egyéb félelmek miatti nyomás megszűnik, akkor minden könnyebben alakulhat.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Megéri küzdeni?
- Igaz szerelem
- Egyszerűen bonyolult
- Aki tetszik, lassan elérhetetlenné válik!
- Kétségek között
- „Elegem van mindenből”
- Szalagavató bálra várva
- Játékszenvedély
- Kamasz érzelmek
- Aki tetszik, még csak rám se néz
- Együtt csak a gyerek miatt?
- Majdnem gyerekként gyerekkel
- A feleségem válni akar
- Megszökni vagy megszokni?
- Szerelmes vagyok a legjobb barátomba
- Melyiket válasszam?
- Kettőt szeretni
- Hogyan tudnám őt megszerezni?
- Érzelmi gátlások
- Szerelmi háromszög
- Maradjunk barátok?!
- Válás vagy nyitott házasság?
- Ő jobban szeret, mint én
- Felfokozott libidó
- Tini románc
- Dupla hűtlenség
- Mi kell a nőnek?
- Betelt a pohár
- Majdnem szerelem?
- (Vissza)hódítás
- A zöld szemű szörnyeteg
- Könnyű préda
- Megváltozott érzelmek
- Csak játék?
- Tizenöt év után külön utakon?
- Barátság vagy szerelem?
- Szerelem - határok nélkül
- Elhagyott lányok
- Plátói szerelem
- Viszonzatlan érzelmek
- Újrakezdés negyvenen túl
- A bizalom határa(i)
- Modern Rómeó és Júlia
- Szeret - nem szeret
- Nem szeretem a férjem mocskos beszédét
- Bennem van a hiba?
- Like a virgin
- Még egy esély?!
- Virtuális megcsalás?
- Két tűz között
- Kilátástalanul
- Se veled, se nélküled
- Felnőttéválás
- Örök-e a nagy „Ő”?
- A tiltott gyümölcs
- A viszonzatlan szerelem
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is