A betegség leírása, oka
Ahogy a neve is mutatja, a zavartalan nappali látás, színlátás mellett, a sötéthez való alkalmazkodás, adaptáció hiányos volta miatt, gyengébb, fogyatékos a szürkületi látás.
Oka a szemideg-hártya szélén elhelyezkedő látóidegsejtek pusztulása, amelynek két fő oka az A-vitamin hiánya (amennyiben nem áll kellő mennyiségben a látóbíbor rendelkezésére), valamint a retinitis pigmentosa, amely egy veleszületett betegség, (itt is először a sötétben látó pálcikák pusztulnak, majd beszűkül a látótér a csapok és a pálcikák pusztulása miatt. Akár csőlátás, vakság is kialakulhat.).
A kialakult vakság már nem fordítható vissza, de még korábban vitamin adásával gyorsan gyógyul.
Tünetek
A vitaminhiányos farkasvakságra jellemző a rossz éjszakai látás, az étvágytalanság. Huzamosabb időn át fennálló A-vitaminhiány esetén, különféle bőr- és nyálkahártya-betegségek kísérhetik, sőt akár bőr- és fogelváltozások is kialakulhatnak. Romlik a haj és a körmök minősége, elvesztik fényüket, az előbbi törékennyé válik, a körmök berepedeznek. Károsodik az immunrendszer, csökken a fertőzésekkel szembeni ellenállás.
A betegség egyik legkorábbi tünete a fertőző betegségekkel szembeni felfokozott fogékonyság, különösen légutak tekintetében.
Köröm torzulása
Rossz éjszakai látás
Étvágytalanság
Akupresszúra Empirikus (tapasztalatokon alapuló) tudomány, amely szerint az emberi testet ún. meridiánok, energiacsatornák hálózzák be. A csatornák egyes pontjainak masszázzsal, nyomással történő ingerlésével hathatunk a hozzá tartozó szervre (például fokozódik a vérkeringés a zónában és a szervben, testrészben, illetve informatikai úton a laza rostos kötőszövetben lévő információs hálózat révén). Akkor beszélhetünk egészségről, ha a csatornában az energia akadálymentesen, normális mértékben kering. A masszázs, nyomás révén helyre állítjuk a zónában az egészség állapotát, és ezt követően egy úgynevezett feedback (oda-visszaható) mechanizmus révén – akár a hologram, amely hű képe az eredetinek - a szervben is helyreáll a rend.
Hólyagmeridián 10 – Kb. fél hüvelykujjnyira a természetes hajhatár felett a nyakszirten és kb. 2 ujjnyira a gerincoszlop felett, a középvonaltól kb. 1-1 centire jobbra és balra is.
Májmeridián 2 – A nagylábujj és a második ujj között. Lehet hosszasan masszírozni, összecsipkedni két ujjal.
Hármasmelegítő meridián 17 – a fülcimpa alatt, az állkapocs mögötti mélyedésben, a két csont közötti szögletben található a pont. Javítja a látást.
Egyéb
Vegye körül magát ibolyakék, indigókék színekkel. Viseljen ilyen színű fejfedőt, homlokpántot, stb., ugyanis ez a „harmadik-szem”, a hatodik csakra színe, amely felelős az érzékszervekért, ideértve a természetfölötti érzékeléseket is.
Képzelje, hogy a szemén keresztül lélegzik, majd azt, hogy a levegő után a könnyek is szabadon folynak…
Fülakupunktúra Empirikus (tapasztalatokon alapuló) tudomány, amely szerint a fül egyes pontjainak tűszúrásos ingerlésével hathatunk a hozzá tartozó szervre (például fokozódik a vérkeringés a zónában és a szervben, testrészben, illetve informatikai úton a laza rostos kötőszövetben lévő információs hálózat révén). Ha egy szervben valamilyen változás következik be, az megjelenik a pontban is. A szúrással a pontban helyre állítjuk az egészség állapotát, és ezt követően egy úgynevezett feedback (oda-visszaható) mechanizmus révén – akár a hologram, amely hű képe az eredetinek - a szervben is helyreáll a rend. A fül teljes mikroterület, amelyben minden szerv és testrész megtalálható.
NADA pontok: Shen-men (lélek kapuja, szellem kapuja), szimpatikus mesterpont, vese, máj, tüdő, Belső elválasztású mirigyek, szem mesterpont.
Gyógynövények
Teakeverék Csalán, zsurló, orbáncfű, orvosi veronika egyenlő arányban. 2,5 evőkanál füvet 2 l nem lobogó forró vízzel leöntünk, 10 percig lefedve kiáztatjuk a hatóanyagokat, termoszba töltjük, és egész nap kortyolgatjuk.
Negyedévente egy-egy hathetes kúra tanácsos.
Májtea: reggel és este 1-1 teáskanál korpafüvet forrázzon le 1 csésze vízzel, lefedve hagyja kiázni a hatóanyagokat, reggeli és vacsora előtt kortyolgassa el.
Májméregtelenítés: tavasszal, amikor erdő-mező virít a gyermekláncfű sárga virágától, naponta egyen meg 5-6 virágos szárat, a virágja nélkül. Eleinte kissé kesernyés, íze az endíviáéhoz hasonlít, de könnyű megszokni, tudva, hogy mennyire hasznos.
Hagyományos Kínai Orvoslás Egy több ezer éves múltra visszatekintő gyógyító rendszer, melynek eredeti a történelmi múltba veszik. Először i.e. az VI-V. század határán Konfuciusz vetette papírra a Szu Kingben (Írások Könyve). A HKO taoista (Tao=út) elven működik. E filozófia szerint egészségről akkor beszélhetünk, ha a testünk csatornáiban, meridiánjaiban a Qi=Csí akadálytalanul egészséges sebességgel áramlik, ha a jin és jang (ellentétpárok) egyensúlyban vannak, ha az öt elem tana, vagy öt fázis természetes folyamata, valamint a természeti törvények figyelembevételével élünk.
A HKO szerint minden létfontosságú szervünkhöz tartozik többek között egy-egy érzékszerv is. A szem a májjal van kapcsolatban (így a szem és szemkörnyéki fejfájást is a máj, annak elfáradása, elmérgeződése okozza), ezért minden szembetegségnél ajánlatos a májat megtámogatni egy-egy célzott böjttel, méregtelenítéssel, akupunktúrával, akupresszúrával, de legalább májtisztító, erősítő gyógynövénykúrákkal.
Talpreflexológia Empirikus (tapasztalatokon alapuló) tudomány, amely szerint a talp egyes pontjainak masszázsával, ingerlésével hathatunk a hozzá tartozó szervre (például fokozódik a vérkeringés a zónában és a szervben, testrészben, illetve informatikai úton a laza rostos kötőszövetben lévő információs hálózat révén). Ha egy szervben valamilyen változás következik be, az megjelenik a zónában is. A masszázs, nyomás révén helyre állítjuk a zónában az egészség állapotát, és ezt követően egy úgynevezett feedback (oda-visszaható) mechanizmus révén – akár a hologram, amely hű képe az eredetinek - a szervben is helyreáll a rend. A talp teljes mikroterület, amelyben minden szerv és testrész megtalálható.
Szem, fül, agy, máj, vese (legalább háromszor annyi ideig masszírozni, mint a többit), húgyvezeték, húgyhólyag, mellékvese zónák.
Szükséges a rendszeres méregtelenítés, salaktalanítás évszakváltáskor, egy, három vagy ötnapos böjtök, ennek során gondot kell fordítani a vese és a húgyutak tisztítására különféle veseteákkal, pakolásokkal, a kúra idején teljesen elhagyva az állati fehérjéket, sőt ebben a néhány napban még a növényi fehérjéktől, a cukrokon kívül még a méztől is tartózkodjék. A méregtelenítéshez, salaktalanításhoz, böjthöz mindig kérje ki orvos, felkészült természetgyógyász, dietetikus véleményét!
Reformálja meg a táplálkozását, ne csak a kúra idejére, ennek egy egész életre kell szólnia, ezért kérjen hozzá segítséget. Fogyasszon rendszeresen csíranövényeket, amelyek sok B-vitamint tartalmaznak, különösen a B2 fontos a látásélesség szempontjából. A szem vitaminja az A, amely zsírban oldódik, tartalmazza a vaj, tojássárgája, máj, vese, piros és sárga zöldségek, gyümölcsök - például paradicsom, sárgarépa, narancs, sütőtök, leveles zöldségek -, továbbá a tejtermékek, tengeri halak, vitaminozott margarinok, stb. Természetes módon csak extrém esetben lehet túladagolni.
Olykor a háttérben felszívódási zavar áll, ezért rendszeresen inni kell telítetlen zsírsavakat tartalmazó növényi olajokat (tök, olíva, lenmag, stb.). A megreformált étrend alapjait a gabonakásák képezzék, különösen fontos a köles, (1:3 a köles-víz aránya), finom édesen gyümölcsökkel, aszalékokkal, és sósan zöldségraguk mellé is.
Tartson rendszeresen zöldségnapokat (a 3 főétkezésre egyfajta zöldség legyen), gyümölcs- és lénapokat. Különösen sokszor szerepeljen étlapján a sütőtök (sok leves- és köretrecept is kering róla az interneten), sárgarépa, tökmag, napraforgómag, stb.
Kerülni kell:
Hegyes orrú, szűk cipő. Valamint a táplálkozásnál leírtakat.
Hosszantartó, folyamatos számítógépezés. Legalább 5-10 percre hagyja abba óránként. Akkor végezze el a szemtornánál ismertetett energetizáló, lazító-pihentető gyakorlatot. Ugyanígy járjon el a televíziózásnál is.
Lehetséges lelki okok:
Más fényben is látnia kellene a dolgokat. Nézeteit alapozza több véleményre> látásmódra, mielőtt ítélkezne. Tűzze zászlajára a türelem és az elfogulatlanság jelszavakat.
Ne lásson mindent olyan sötéten, lássa meg az örömöt is az ürömben.
A sötétség sem rosszabb a fénynél (például ekkor pihenhetünk), ha nem lenne, nem tudnánk értelmezni a fényt sem.
Végezzen rendszeresen fejkörzést, nyak és válltornát, mert javítja a fej és a szem vérellátását.
Gyakori, hogy munkavégzés közben csak a rövidmozgásért felelős szemizmokat dolgoztatjuk meg, ez tipikusan igaz a számítógépes munkára, ezért időnként nézzen ki az ablakon, majd tekintsen egy közeli tárgyra és ismételje néhányszor. Ezzel megdolgoztatjuk, és egyben erősítjük is a szemizmokat.
Szemtorna
1. Csukja be a szemeit, és az ujjaival többször simítson végig a szemöldökén, finoman masszírozza meg a halántékát, és a két mutatóujjával masszírozza meg az orrnyergét és a külső-belső szemzugokat.
Körkörös mozdulatokkal masszírozza meg a homlokát, túrjon bele a hajába, és az ujjaival mozgassa meg a fejbőrét minden irányba.
2. A tenyereit dörzsölje (energetizálja) jól össze, amíg finom forró nem lesz.
3. Borítsa a domború tenyereit a két szemére, úgy, hogy fénysugár ne szűrődjön be, de ne is nyomja a szemgolyókat. Hunyja be a szemeit és élvezze néhány percig ezt a finom állapotot.
4. Vegye le a kezeit, nyissa ki a szemeit, nézzen maga elé, úgy 3-5 méterre, és egy képzeletbeli mozivászonra rajzoljon a szemeivel vízszintes vonalat jobbról balra a látásmező széléig és vissza. Ismételje legalább 8-10-szer. Figyeljen rá, hogy a mozgást ne az orra hegyén végezze, hanem a távoli „mozivásznon”, és mozgást csak a szemei végezzék, a feje ne mozduljon!
5. Most függőleges vonalakat rajzoljon fentről lefelé, s vissza (8-10-szer) – egyebekben, mint a 3. pont.
6. Most átlókat rajzoljon a jobb felső sarokból a bal alsóba, s vissza (8-10-szer) – egyebekben, mint a 3. pont.
7. Most átlókat rajzoljon a bal felső sarokból a jobb alsóba, s vissza (8-10-szer) – egyebekben, mint a 3. pont.
8. Most rajzolja le a „fekvő nyolcast”, végtelen jelét a vásznára, a látásmező teljes területét bejárva (8-10-szer)
9. Írja le egyszer a szemeivel az ABC-t (bármelyik írásstílus megfelel, de legjobb a zsinór).
10. Végül ismételje meg a 2-3. pontot.
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is
