Féltékenység
„A szeretet élesen lát, a gyűlölet még élesebben, de a féltékenység lát a legélesebben, mert az egyszerre szeretet és gyűlölet." E heti levélírónk, Beáta bizonyára egyetért ezzel az idézettel, hiszen nem elég, hogy feltámadt benne a gyanakvás, de sajnos igaz a mondás, hogy „aki keres, az talál", ő is biztos benne, hogy a sajátos módon megszerzett bizonyítékai a férje ellen szólnak. De vajon kívülállóként mi is így látjuk?
„Tisztelt Doktornő!
Szeretnék a férjemmel kapcsolatban kérdezni Öntől valamit. Először is leírnám, hogy rendes családszerető férjem van, 25 év házasság után nem volt egyikünknek sem senki más, de mint tudjuk, hogy ennyi idő együttélés mellett, becsúszhat valaki. Leírnám a problémámat.
Nem messze a házunktól van egy kisvendéglő, ott dolgozik egy elvált, mutatós korunk béli asszony, aki elég feltűnően öltözik és viselkedik. Miniszoknya, kivágott felső stb. Kb. 2 éve, hogy a férjem a barátjával rendszeresen betér oda, nem vedelni, csak összejönni a férfiakkal, vagy este cigit venni. Gyanakodni egy hétvégi közös bevásárlás után kezdem el, amikor a nő épp előttünk fizetett, mire ránk került a sor, ő már elpakolta a vásároltakat, de a szatyorral a kezében feltűnően a kijárat előtt megállt, és nézte a férjem, aki nagyon zavarba jött. Otthon számon kértem, azóta csak a gyerekünkkel megy el este, ha elfogy a cigaretta, Másik dolog, ami nem tetszett, szintén a boltban volt egy másik alkalommal. A férjem úgy bámulta ezt a nőt, hogy a bevásárlókocsit nekitolta a pultnak. Én is ott voltam, csak egy kicsit arrébb. Megint számonkérés jött. Akkor úgy voltam vele, hogy nem érdekel, ha történt valami, mert esetleg egyszeri alkalom, ha egyáltalán volt valami. Ennyi évbe belefér! De aztán nem bírtam magammal, és álnéven e-mailt küldtem a férjemnek, egy kérdőívet, amit meg is válaszolt. Az álfelmérésemben olyan kérdések voltak, hogy párkapcsolatában előfordult-e már, hogy más nő iránt érzett szexuális vonzalmat, ez mikor volt, hol látta meg az illetőt, volt-e erekciója attól, hogy ránézett, vonzóbbnak találja-e ezt a nőt, mint a párját, illetve, hogy félrelépne-e, ha nem derülne ki. A válaszai egyértelműek voltak, érzett már szexuális vonzalmat más nő iránt, egy éve kezdődött, a közeli vendéglőben, volt már erekciója a nő láttán, vonzóbbnak találja őt, mint engem, a félrelépős kérdésre pedig azt írta, hogy talán.
A problémám és kérdéseim a következők:
1. Van-e egy férfinak erekciója, akkor is, ha csak ránéz a nőre és más is (vendég) van a közelben? Vagy ahhoz kettesben kell lenniük, hogy kikezdjenek egymással és erekció legyen?
2. Miért viselkedett így a nő a boltban? Érezte, hogy szexuálisan vonzódik hozzá a férjem?
3. Igaz, azt nyilatkozta a férjem, hogy vonzóbb a nő, mint én, de leírnám, hogy szép arcú nő vagyok, csak az alakom nem olyan feltűnő, mint az övé. Persze érdeklődtem a férjemtől, hogy mit válaszolt a kérdésekre és mást mondott. Ekkor durrant el a fejem és bevallottam, hogy én küldtem álnéven a kérdőívet. Kész volt, nem gondolta! Azt mondta, hogy csak azért írta ezeket, hogy írjon valamit. Mondtam, hogy ki is törölhette volna, illetve rákérdeztem, hogy miért pont azt a nőt írta, akire gyanakodtam. Az erekcióról annyit, hogy elszólta a vita hevében magát, hogy az csak egy dolog, de nem csalt meg! Hát 50-50 százalékban hiszek neki.
4. A másik, hogy ha titokban maradna, akkor megcsalna-e kérdésre azt írta, talán. Ezt csak azért írta Ön szerint, hogy ne legyen nyuszi az ismeretlen előtt? Vagy tényleg azt akarta, hogy a statisztika jó legyen, és az igazat válaszolta?
Legalább megkérdeztem volna, hogy elélvezett-e? Mert akkor egyértelmű lett volna számomra minden! Ez azért megalázó számomra, mert a szexuális életünk jó volt, mindent megkapott, amire vágyott (anál, orál, stb.). A barátnőm azt mondta, hogy ahhoz, hogy erekciója legyen valakinek, mélyebb vonzalom kell.
Köszönöm a türelmét, és várom a válaszát!"
Írd meg Te is véleményed, hozzászólásod vagy történeted a Szemszögek fórumba!
Egy lány véleménye
Kedves Beáta!
|
Egy fiú véleménye
Kedves Beáta!
|
|
Szakértő szemmel
Kedves Beáta,
Köszönöm (és örülök), hogy bizalommal mert hozzám fordulni ebben a helyzetben, amely bizonyára nagyon nehéznek és talán méltatlannak is tűnik most az Ön számára, s amelyet a kínzó féltékenysége még tovább nehezít. Úgy vélem, hogy ez a levél egy nagyon fontos lépés, amely remélem majd további lépéseket von maga után, és amelyeknek eredményeképpen Ön és a férje újra egymásra találnak.
A nehézségek ellenére azt gondolom, hogy nincs akkora "baj", legalábbis semmi, amit nem lehetne jóra igazítani, éppen a történteknek köszönhetően.
23 év házasság nagyon szép idő, ma már ritka pároknak adatik meg, éppen ezért meg kellene becsülni, de talán egy kicsit "másképp", ahogy Ön azt elsőre gondolta.
Az Ön férje, - az Ön levele és beszámolója alapján - úgy tűnik, hogy hosszú évek óta hűséges férj, és ez talán még ritkább, mint a 23 éves házasság. Szereti Önt és tiszteli, és ez igazán érték. A folyamatos számonkéréssel és féltékenységével azonban ezt az értéket könnyen el lehet veszíteni...
Teljesen természetes, ha a 23 év alatt volt vagy van olyan nő, aki tetszik a férjének. Emberek vagyunk, érzékekkel és érzékenységgel a szépre és vonzóra, "éhesek" a szerelemre, szenvedélyre, erotikára. Ez persze mindenkinél más, van, akinek elég, ha csak megnézhet egy csinos nőt (vagy egy másik esetben férfit), mások esetleg tovább is mennek. Itt azonban fontos kiemelni, hogy mint minden egyéb, ez is a pár mindkét tagján múlik. Megadnak- e Önök egymásnak mindent, amire a másik vágyik? Mikor beszélgettek utoljára ezekről a vágyakról? Mikor próbáltak meg utoljára kicsit "újítani" a házasságukon? Ebbe beletartozik önmagunk megújítása is. Nem kell a vonzó nőkre féltékenynek lenni, de fontos megérteni a féltékenység mögött levő üzenetet: "elégedett vagyok én önmagammal? Vonzónak találom én magam? Miért zavar, ha a férjem megnéz egy csinos nőt?"
Mi lenne, ha Ön is megmutatná a férjének a csinosabb, vonzóbb oldalát? Mi lenne, ha kicsit megújulna, mind testben, mind lélekben?
S hogy közben a konkrét kérdésekre is válaszoljak: egy férfinak bármilyen körülmények között lehet erekciója, és vonzó, csinos nők látványára is teljesen egészséges, ha adott esetben erekciója van. Ennek nem feltétlenül gátja az, hogy van ott még valaki, (barátok, ivócimborák, stb.), ez személyiségfüggő, no meg egyéb dolgok függvénye is. Ha a férje most különösen vágyik a szenvedélyre, erotikára, akkor ezeknek a vágyaknak nehezebben tud ellenállni. Elnyomni, letagadni ezeket a vágyakat (főleg külső kényszerre) pedig semmiképpen sem célszerű, és a házasságot sem fogja előrelendíteni. Elképzelhető, hogy a vonzalom kölcsönös, és a hölgynek is tetszik az Ön férje. Erre akár büszke is lehetne, hogy az Ön férjét még most is vonzónak tartják. De itt felvetődik egy újabb kérdés: Ön annak találja-e a férjét, s ha igen, akkor ezt mikor adta a tudtára utoljára? Időről- időre minden embernek szüksége van az elismerésre, ebben az esetben a férje is lehet, hogy "csak" arra vágyik, hogy érezze: ő is még mindig vonzó férfi, aki kell a nőknek. Elsősorban a házasságban, a párkapcsolatban szeretnénk ezt megkapni, de ha valaki ezt a kapcsolaton belül nem kapja meg, akkor bizony érzékeny lesz a külső impulzusokra.
Miért nem ülnek le a férjével egy őszinte, nyílt beszélgetésre, ahol nem számonkérés van, és nem titkos féltékenységi "hadjáratok", hanem őszinte kíváncsiság: mire vágyik a férje, és mire vágyik ön? Mikor szeretkeztek utoljára? Lehet, hogy Ön úgy érzi, hogy a szex és az erotika 23 év után nem kellene, hogy ilyen fontos legyen, de ez adott esetben nem így van. Egészséges és teljesen normális, ha egy férfi (és nő) - bármilyen korban is van - vágyik még az erotikus érintésre és szenvedélyre. Persze az is egészséges, ha meg valaki már nem igazán vágyik erre, ez is ember és pár függő, de ezért kellene beszélgetni minderről, őszintén és nyíltan, ahol aztán lehet kompromisszumokat találni. Menet közben újabb kérdések és nehézségek fognak még felmerülni, de ezeket mind meg lehet oldani kellő nyitottsággal, őszinteséggel és türelemmel. S ha mindebben ketten nem boldogulnak, akkor érdemes ismét segítséget kérni, javasolnám a házassági tanácsadókat, terápiákat (és még számos egyéb hasznos fórumot), kérem, hogy forduljon további kérdéseivel is bátran hozzánk!
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Ez a fiú csak játszik?
- Megéri küzdeni?
- Igaz szerelem
- Egyszerűen bonyolult
- Aki tetszik, lassan elérhetetlenné válik!
- Kétségek között
- „Elegem van mindenből”
- Szalagavató bálra várva
- Játékszenvedély
- Kamasz érzelmek
- Aki tetszik, még csak rám se néz
- Együtt csak a gyerek miatt?
- Majdnem gyerekként gyerekkel
- A feleségem válni akar
- Megszökni vagy megszokni?
- Szerelmes vagyok a legjobb barátomba
- Melyiket válasszam?
- Kettőt szeretni
- Hogyan tudnám őt megszerezni?
- Érzelmi gátlások
- Szerelmi háromszög
- Maradjunk barátok?!
- Válás vagy nyitott házasság?
- Ő jobban szeret, mint én
- Felfokozott libidó
- Tini románc
- Dupla hűtlenség
- Mi kell a nőnek?
- Betelt a pohár
- Majdnem szerelem?
- (Vissza)hódítás
- A zöld szemű szörnyeteg
- Könnyű préda
- Megváltozott érzelmek
- Csak játék?
- Tizenöt év után külön utakon?
- Barátság vagy szerelem?
- Szerelem - határok nélkül
- Lelki szado-mazo?
- Elhagyott lányok
- Plátói szerelem
- „Magasfeszültség”
- Viszonzatlan érzelmek
- Újrakezdés negyvenen túl
- A bizalom határa(i)
- Modern Rómeó és Júlia
- Kinek higgyek? Neki vagy a megérzéseimnek?
- Szeret - nem szeret
- Nem szeretem a férjem mocskos beszédét
- Bennem van a hiba?
- Like a virgin
- Még egy esély?!
- Virtuális megcsalás?
- Két tűz között
- Kilátástalanul
- Se veled, se nélküled
- Felnőttéválás
- Örök-e a nagy „Ő”?
- A tiltott gyümölcs
- A viszonzatlan szerelem
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is