Felújíthatják a rubeola és a kanyaró elleni védőoltásokat Ukrajnában
A jelentés szerint a rubeola és kanyaró elleni tömeges védőoltásokat azt követően állították le tavaly május 13-án, hogy a Donyeck megyei Kramatorszk városban hirtelen meghalt egy beoltott 17 éves diák. Az országos visszhangot keltett eset nyomán a szülők tömegesen tagadták meg gyermekeik beoltásának engedélyezését, ezért a fiatalabb korosztályok több millió tagját érintő immunizációt a közegészségügyi hatóságok felfüggesztették. Azt teljes pontossággal máig nem sikerült megállapítani, hogy a kramatorszki iskolás halálát az Indiában gyártott, Ukrajnának az ENSZ egészségügyi szervezete által adományozott vakcina okozta-e.
Vaszil Knyazevics egészségügyi miniszter közölte, hogy vizsgálják a rubeola és kanyaró elleni védőoltások folytatásának lehetőségét az indiai vakcinákkal, amelyeknek idén ősszel jár le a szavatosságuk. A tárcavezető szerint a védőoltások kérdésének megoldását a politikai csatározások és a közeledő választások akadályozzák. A miniszter szerint a szakemberek jelenleg nem számolnak a rubeola és a kanyaró terjedésével, a járvány szerinte 2010-2011-re várható.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is