Férfi dilemma
A L'Oréal kozmetikai cég megbízásából készített felmérés szerint a férfiak szenvednek az őszülés miatt. Az európaiaknak viszonylag korán, átlag 35 éves korukban kezd a hajuk fehéredni, míg az afrikaiaké és az ázsiaiaké 40 körül.
Az érdekesség a dologban, hogy a nők 64-73 %-ának tetszik a deres fejű férfi, mondván „ez érett és szexi külsőt" ad nekik. Az őszüléstől nagyon megrémülnek az olasz férfiak is. Az 55 év alattiaknál háromból kettőt kétségbe ejt.
Ennek oka, mondják a szociológusok, a tévé, amely diktál és modelleket kreál, amelyeket szinte kötelező követni. A másik ok, hogy megfigyelhető a férfi elnőiesedése. Úgy vélik, hogy végül nem lesz semmi meglepő abban, ha nemsokára férfi sminkről is beszélhetünk.
Jelenleg azonban már az is haladás, hogy aki festeni akarja a sörényét, megteheti egy csak férfiaknak szánt termékkel, amelyet otthon is megcsinálhat.
A L'Oréal ajánlja hat színárnyalatban és május végén kezdik árusítani. Négy hétig tart ki, kefével kell felvinni a hajra és öt perc alatt felvesz egy teljesen természetes tónust.
Az otthon végezhető művelet nagyon fontos, ha figyelembe vesszük, hogy a férfiak 65 %-a, bár nem fogadja el az őszülést, festeni lehetőleg úgy akar, hogy ezt mások ne vegyék észre.
A festéshez való viszony, egyébként, korosztályonként változó. A fiatalok 30 éves korig minden probléma nélkül csinálják, még akkor is, ha nem lenne rá szükség. A negyveneseknek már komplexumaik vannak, mivel összefüggésbe hozzák az öregedéssel.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is