Kovics: Szemszögek

Beszélgessünk a rovatról, a benne szereplő történetekről, vagy csak úgy általában az élet dolgairól.

# 22 | 2010-03-11 15:37:06

Rauha: Önállósodás, felnõtté válás

Nekem elég sajátos problémám van, valahol talán nem is probléma, mégsem tudom megoldani, és túllépni rajta, nem tudom mi a megoldás, mit tehetnék.
24 éves vagyok nõ vagyok, 5 éve vagyunk együtt a párommal. 4 éve vele és a szüleivel lakom egy fedél alatt. Mindig is önállósodni szerettem volna, és kialakítani a saját életemet (már a párom megismerése elõtt is), de erre eddig nem adódott alkalmam. Sem anyagilag, sem – bevallom – érzelmileg nem jutottam még el arra a szintre 4 évvel ezelõtt, hogy ezt megtegyem. Viszont ez mostanra megváltozott. Felnõttem, érettebb lettem, és kialakult bennem a bátorság is és az elszántság ennek meglépésére, vágy az igazi felnõtté válásra. Csak az a gond, hogy úgy érzem, a párom még nem tart ezen a szinten, mint én. Õ már 27 éves, és ha én nem állítom kész tények elé, miszerint elmegyek albérletbe, ha akar jön velem, ha nem nem, akkor érzésem szerint még mindig a szüleinél laknánk évekig, talán újabb 5 év telne el egymás mellett úgy, hogy ki sem próbáltuk, boldogulunk-e, tudunk-e együtt élni (ketten!), nem pedig a szüleihez alkalmazkodva. Évek óta mondogatom, hogy el szeretnék költözni és csak vele élni. Párom élbõl elutasítja az albérletet (a szülei is), azt mondja/mondják az kidobott pénz, menjek egyedül, ha annyira akarok. A szülei elõálltak egy olyan „ajánlattal”, hogy a félretett pénzükbõl vennének nekünk egy kicsi garzon lakást, ahol elkezdhetnénk az életünket, és késõbb úgyis továbbmennénk egy nagyobba – akkor már remélhetõleg önerõbõl. A szülei rendesek, és azt mondják, inkább spóroljunk, amennyit tudunk, segítenek. Azt mondták azért lenne jó, ha még kibírnánk pár évet velük lakva, mert tudnánk spórolni, a javunkat akarják. Viszont én eljutottam egy olyan pontra, amikor már nem elégít ki a „gyerek szerep”, mert ebben a helyzetben egyszerûen nem tud az ember másképp viselkedni, a helyzet ezt az egészségtelen szituációt hozza ki mindenkibõl. Mi vagyunk a gyerekek, õk a szülõk. Én ettõl már nagyon régóta szenvedek, és elfogott a kétely, hogy mikorra oda jutunk, hogy „saját” lakásunk legyen (ami nagy valószínûséggel a párom nevén lesz csak, hisz az õ szülei adják a pénzt), már nem fogunk tudni egymás mellett élni. Egyre csak gyûlik bennem a neheztelés és a feszültség a párom felé, úgy érzem valójában nem jelentek neki semmit, nem „érdeke” elköltözni velem, hisz itt a szüleinél mindene megvan, nem kell semmiért sem megdolgoznia. Mai napig a szüleitõl kér tanácsot, mit vegyen fel, vagy mit csináljon egy adott helyzetben. A szülei kijelentették, hogy csak akkor hajlandóak segíteni, ha nem veszünk fel a banktól kölcsönt, mert nem tudjuk visszafizetni. Sokszor elgondolkodom, vajon én vagyok-e hálátlan, vagy türelmetlen. Viszont ilyenkor eszembe jut, ha türelmetlen lennék, nem laktam volna ott velük és vártam volna 4 évig, míg megváltoznak a dolgok, és a párom felnõ. Szeretem õt, de nem tudom ez elég-e. Vajon a „saját” lakásban jobb lesz? Mi van, ha ott is ugyanolyan befolyással lesznek a szülei az életünkre, ha nem nagyobbal, mint most?

# 262 | 2011-11-15 17:30:03

Julcsi73: Miért?

Azt szeretném megtudni, hogy miért nehéz párkapcsolatot kialakítani, ha már elvált valaki? Én 6 éve váltam el, egyedül nevelem két gyermekemet. Nagyon szeretnék egy társat, de valamiért ez nem sikerül, pedig én úgy érzem, hogy mindent megteszek. Szeretném a férfiak szemszögébõl is látni ezt a helyzetet.

# 257 | 2011-10-03 19:03:30

Julcsi73: Miért?

Azt szeretném megtudni, hogy miért nehéz párkapcsolatot kialakítani, ha már elvált valaki? Én 6 éve váltam el, egyedül nevelem két gyermekemet. Nagyon szeretnék egy társat, de valamiért ez nem sikerül, pedig én úgy érzem, hogy mindent megteszek. Szeretném a férfiak szemszögébõl is látni ezt a helyzetet.

# 256 | 2011-10-03 18:58:38

Annie: Ahogyan Én látom

Szép napot Mindenkinek!

A lelki békém a megváltozott hozzáállásomból származik, nem pedig a megváltozott körülményeimbõl. Az a meglátásom, hogy mindenkiben máskor, más miatt érlelõdik meg az elhatározás, hogy változtat az életmódján. Belegondoltál már, milyen egyszerû lenne, ha az élethez is adnának használati utasítást? Az életünk egy soha véget nem érõ változás. Ha igazán élni akarunk, nekünk is folyamatosan változnunk, változtatnunk kel. Számtalan útja van annak, hogy a vágyaid teljesüljenek. Én már rátaláltam az ösvényemre, amit kerestem. Bár meg kell vallanom, nem volt könnyû eljutni idáig, és még most is sok mindent tanulok. De már legalább felismerem, hogy hol kell változtatnom, hogy hogyan kell fogadnom az élet leckéit, és már korántsem bosszankodok bizonyos dolgokon! Egyszerûen: jöjjön, aminek jönnie kell, én szeretettel várom! Majd ha nem az én utam, akkor hagyom továbbmenni. Ez tanulható, és higgyétek el, sokkal könnyebb így az életem!
Üdvözlettel:
Annie

www.wix.com/cge300/annie

# 242 | 2011-03-22 14:56:39 | előzmény: #22

coach: lustább pasik

Szia,
én is sajnálom de be kell vallanom, hogy férfiak ebben tényleg sokkal lusstábbak. Nehezebben kezelik a problémákat - fõleg ha párkapcsolati problémáról van szó. Nem vesszük észre azokat a problémákat amik a szemünk elõtt van... sajna
Nagyon sokat kell tanulnunk a Nõktõl, és jobban megismerni magunkat és persze a párunkat.
Üdvözlettel,
Jankulár László
coach

# 232 | 2011-01-15 00:55:48 | előzmény: #139

coach: minden rendben van?

Szia,
igen, a Nõknek (is)fontos,hogy körülöttük minden rendben legyen. De ettõl érzik magukat sikeresnek? Az otthon, a személyes kapcsolatok teszik az embert sikeressé? Vagy ha tudja honnan és hova tart? Már ha menteni kell ami menthetõ az már nem biztos hogy a legjobb megoldás. Mi a véleményed ezekrõl?
Üdvözlettel,
Jankulár László
coach

# 231 | 2011-01-15 00:53:33 | előzmény: #144

Annakarenyina: Nem mindig segít a dumcsi!

Mert néha annyira messze van a két ember, hogy ahhoz is hetek kellenek, hogy normális hangnemben tudjanak egymáshoz szólni.

# 159 | 2010-05-13 19:41:54 | előzmény: #157

seona: Beszélgessünk többet!

Pedig tényleg sokat segít, ha át-, meg-, kibeszéljük a problémákat.

# 157 | 2010-05-12 11:39:32 | előzmény: #152

Auróra: ..

sajnos így igaz.

# 156 | 2010-05-09 18:42:35 | előzmény: #153

Puszedli: Egyetértek

Lassan teljesen megszûnik a kommunikáció az emberek között. Mindegy hogy szerelmesek vagy családtagok, egyszerûen túl gyors lett az élet ahhoz, hogy idõ legyen beszélgetni. Pedig muszáj lenne...

# 153 | 2010-04-07 13:00:23 | előzmény: #152