Futóverseny tűsarkú cipőben 2. rész
- Akkor végül is milyen szempontok szerint válasszunk cipőt?
- Legyünk igényesek. És ez már érvényes a kisgyerek úgynevezett kezdő cipőjénél, mikor járni tanul. Régen kimondottan erre a célra specializálódott cipészek, cipőgyári profilok voltak, ma már mindenféle alkalmai szandált, papucsot ráadnak az éppen járni tanuló kicsikre, akiknek az izmai éppen fejlődnek, és a nem megfelelő cipőben lábboltozatuk már korán deformálódik.

Sokszor hallani, olvasni, hogy egy-egy nőnek a szekrényében 30-40 pár lábbeli is "meghúzódik". Ez a cipőmánia csak az üzleti haszon növelésére alkalmas, de semmiképpen nem célszerű és ésszerű.
Kell egy kényelmi, úgynevezett strapacipő, amely mindenhova viselhető a vásárlástól a napi dolgok intézéséig, munkahelyi cipő, otthoni, és egy vagy két gálacipő, amelyeket alkalmakra viselünk. Ilyen mennyiséget mindenki be tud szerezni, ízlésének, pénztárcájának, egészségének, igényének megfelelően.
Cipővásárlásnál soha ne felejtsük el: járni, menni fogunk a lábbeliben. Ami a szemünknek tetszik, ami a hajunkhoz jól áll, nem biztos, hogy a lábunknak is megfelel. A láb dönti el végső soron, hogy jó-e a cipő. Az ortopédorvos naponta találkozik a cipők számlájára írható rendellenességekkel, a tyúkszemtől a bütyökig, a kalapácsujjtól az Achilles-ín szakadásáig, a sarkantyúig igen széles a skála. Fájdalmas lábbajok, amelyek legtöbbje csak műtéti úton állítható helyre.
Megelőzhetők, ha szem előtt tartjuk: a kiegyensúlyozott, egészséges járás, a jó közérzet alapja a helyesen megválasztott cipő.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is