Hőmérséklet:
Fronthatás:
- 10°C / - 4°C
nincs front
Időjárás tovább az orvosmeteorológiához
 
 
 

Géncsere történt a H1N1-fertőzött sertéseknél

Forrás: MTI
2010. 06. 19. 16:00:00

A H1N1 influenza vírusa terjed sertésekben is Hongkongban, és géneket cserél más vírusokkal - közölték kutatók a Science tudományos folyóirat pénteki számában megjelent tanulmányukban.

A megállapítások azért fontosak, mert felhívják a figyelmet arra, hogy az állatokat megfertőző különböző influenzavírusokból genetikai állományuk részleges cseréjével veszélyesebb vírustörzsek jöhetnek létre.

Mint Malik Peiris, a tanulmányt készítő szakértők egyike hangsúlyozta, eredményeik aláhúzzák a sertések alaposabb ellenőrzésének szükségességét is. A kutató szerint megállapításuk demonstrálja, hogy a sertésinfluenza néven indult influenza vírustörzs könnyedén lép vissza a sertésekre, ahol más vírusokkal találkozva genetikailag újrarendeződhet, ennek következményei pedig nem láthatók előre.

Peiris, a Hongkongi Egyetem mikrobiológusa és munkatársai 2009 októberétől végeztek rutinvizsgálatokat látszólag egészséges hongkongi sertéseken. Egy 2010 januárjában vett mintában három vírus génjeit mutatták ki: a pandémiás H1N1, egy európai, "madárinfluenza-szerű" H1N1, valamint egy 1998-ban, Észak-Amerikában megtalált, újrakombinálódott vírus örökítőanyagát.

"Ez azt jelzi, hogy a sertés az a hely, ahol a pandémiás vírus megváltozhat, átrendeződhet és vélhetően új tulajdonságokat nyerhet el" - magyarázta Peiris.

A H1N1-vírus, amelyet először 2009 áprilisában azonosítottak emberben, a genetikai kutatások szerint legalább egy évtizede cirkulált már, vélhetően sertésekben. A pandémiás vírus az emberben meglepően stabilnak bizonyult, nem jelentek meg mutációi. Több tanulmányból kiderült azonban, hogy állatokra is visszakerült a H1N1 pandémiás törzse. Sertésekben bukkant fel például tavaly Kanadában és más országokban az a törzs, amely egyértelműen csak az emberekről kerülhetett vissza. Peiris hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy a sertések húsának fogyasztása veszélyes lenne, mert a megfelelő hőkezelés elpusztítja a vírusokat.

A H5N1 madárinfluenza vírusa - mellyel kombinálódhat a pandémiás vírus - súlyosabb betegséget okoz emberekben, mint a H1N1: az eddigi 499 fertőzöttből 295 halt meg világszerte a vírus 2003-as megjelenése óta.

Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?

Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!

Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,... Bővebben »

Share |
Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0) Szeretne hozzászólni?

Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!

Ehhez a tartalomhoz még nem érkezett hozzászólás.
 
 

Keresés

részletes kereső... részletes kereső...

 
 
Kiemelt betegségek
 
 
Kiemelt témák