Genetika és prosztatarák
Három genetikai rendellenesség együttes megléte drámaian csökkenti a prosztatarákban szenvedő beteg túlélési esélyeit - derült ki egy brit kutatásnak köszönhetően, amelynek eredményeit a British Journal of Cancer című szaklapban publikálták.
A prosztatarák a férfiakat sújtó leggyakoribb rosszindulatú daganatféleség és a második vezető onkológiai halálozási ok a férfiak körében. Évente világszerte 254 ezer férfi huny el prosztatarák következtében. Az esetek többségében a daganat lassan növekszik és nem jelent halálos veszedelmet a páciens számára, gyakorta még tünetei sincsenek a megbetegedésnek, azonban nagyon nehéz megjósolni, hogy mely tumor ad áttéteket.
A brit rákkutató intézet, az Institute of Cancer Research (ICR) munkatársai szerint a prosztatarákban szenvedő betegeknél genetikai vizsgálatot kell végezni, és annak alapján meghatározni, hogy mennyire agresszív kezelést igényel a kór.
Az ICR kutatócsoportja egy molekuláris sejtgenetikai eljárást, a fluorenszcens in situ hibridizációt (FISH) alkalmaztak. (A módszer alapját az képezi, hogy a duplaszálú DNS-molekula szerkezete megfelelő körülmények között megbomlik. A kettős spirál szétválik, ezáltal az egyszálú DNS hozzáférhetővé válik a fluoreszcens festékkel jelzett DNS-próbák számára. Ezek a DNS-próbák a genom egy-egy kis szakaszát jelenítik meg.)
A tudósok 308 prosztatarákos páciensnél három genetikai változást vizsgáltak: a PTEN gén elvesztését, illetve az ERG és az ETV1 gének mutációját kutatták. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a PTEN és az ERG mutációi gyakoriak a prosztatarák esetében, ám eddig senki sem vizsgálta, hogy együttes hatásuk miként hat ki a páciensek túlélési mutatóira.
A kutatást irányító Alison Reid szerint jók a kilátásai azoknak a betegeknek, akiknél a három genetikai elváltozás egyike sem volt kimutatható: 85,5 százalékuk 11 évvel a kór diagnosztizálása után is életben volt. Ugyanakkor mind a három génmutációval rendelkező pácienseknek csupán 13,7 százaléka volt 11 év elteltével az élők sorában.
"A prosztatarákkal diagnosztizált férfiaknál genetikai vizsgálatokat kell végezni, megállapítandó, hogy rendelkeznek-e a három génmutációval. Ez a vizsgálat segít a kezelőorvosoknak a megfelelő terápia megválasztásában" - hangsúlyozták a kutatók tanulmányukban.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Agresszív prosztatarákra utaló génmutáció
- A kávé az előrehaladott prosztataráktól is véd
- Az alacsony koleszterin véd a prosztatarák ellen
- Egy vírusnak lehet köze a prosztatarák kialakulásához
- A marihuána lehet a prosztatarák gyógymódja
- A D-vitamin hatékony ellenszere lehet a prosztataráknak
- Ígéretesek egy prosztatarák elleni szer kezdeti klinikai próbái
- Géndiagnosztika a prosztatarák szűrésében
- Pontosabban diagnosztizálható a prosztatarák
Hasonló betegségek
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek
- A diabétesz növeli a születési rendellenességek kockázatát
- A szájrák kockázatát növelheti a bor
- Vérnyomáscsökkentő a lila burgonya
- Az antipszichotikumok negatív hatással vannak az anyagcserére
- Fertőzésként terjed a testben az Alzheimer-kór