Genetikai teszt a rákkezelés hatékonyságáért
Hatra sikerült leszűkítenie egy nemzetközi kutatócsoportnak azoknak a géneknek a számát, amelyek hatással vannak arra, hogy a mellrákos pácienseknél működik-e egy kemoterápiás szer.
A The Lancet Oncology című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerzői igazolták, hogy a paclitaxel nevű szer hatékonysága megjósolható ezeknek a géneknek a tesztelésével.
A kutatók 829 "gyanúba fogott" gént vizsgáltak meg egyenként, hogy megállapítsák, melyek hiánya vagy hibája akadályozhatja meg a szer működését. Laboratóriumi kísérletekben egyenként távolították el a géneket a rákos sejtekből, hogy lássák ennek következményét. Végül hat gén maradt, amely hiánya vagy működésképtelensége miatt a paclitaxel nem pusztította el a mellrákos sejteket.
Becslések szerint az emlőtumoros nők 15 százalékának írnak elő jelenleg paclitaxel kezelést. Mintegy felük elhagyható lenne, ha előre tudnák az orvosok, hogy a szer nem lesz hatékony az adott páciensnél. Az ehhez hasonló technikák a későbbiekben lehetővé tehetik a gyógyszerek személyre szabását még a kezelés megkezdése előtt.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban péntek délelőtt északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg nyugaton továbbra is zömmel borús marad az idő. A nyugati határszélen gyenge havazás előfordulhat. Délután északkelet felől tovább csökken a felhőzet, az ország északkeleti harmadán már alig zavarja felhő a napsütést. Nyugaton, délnyugaton ugyanakkor borongós marad az idő, a nyugati határszélen eleinte kisebb havazás még előfordulhat. A szél mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban -21, -11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -10,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Kitolódott a gyermekvállalás időpontja
- Az agresszív emlőrák legyőzhető cinkkel
- Diéta alatt is engedélyezett a torta
- A főtt paradicsom segít megállítani a rákos sejteket
- Világítanak a daganatsejtek a folyadékbiopsziától
- Maradandó fejlődési zavarokat okozhat a testi fenyítés
- A mellrák ellen nem véd a szója
- A napfény hiánya is elősegítheti a stroke-ot
- A mozgás a rákból meggyógyultakon is segít
- A zöld tea jót tesz az idősebb szervezetnek