Gyerekek - felnőtt kórban
Dr. Reusz György egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinikájának főorvosa rámutat, hogy nem is új jelenségről van szó, bár így kezdi magyarázatát:
- Minden esetre meg kell különböztetnünk azt a magas vérnyomást, ami csecsemő és kisgyermekkorban jelentkezik, meg a később, óvodás-, iskolás-, kamaszkorban előfordulót. A kicsiknél ugyanis legtöbbször szervi eredetű alapbetegség van a háttérben, leggyakrabban vesebetegség, veseelégtelenség, a vesék érszűkülete. Az alapbetegséget a nephrológiai osztályokon kezelik, ott tehát állandó megfigyelés, gondozás alatt állnak a rászorulók. A magas vérnyomásos, nagyobb gyerekek többségénél azonban a túlsúly, és a mozgásszegény életmód a kiváltó ok, a genetikai hajlamon, a családi minta helytelenségén kívül.
A gyermekorvosok hivatottak a megelőzésre, nekik kulcsszerepük van a felismerésben. Az elhízást ugyanis sokkal könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. A kövér gyerek egynegyedéből biztosan kövér felnőtt lesz, és ez a körülmény más betegségek rizikófaktorát is megnöveli.
Az ország minden megyéjében működik lipidológiai központ, ahol a gyermekorvoson kívül dietetikus, pszichológus és gyógytornász is foglalkozik a páciensekkel. Azt is figyelembe kell venni, hogy magas vérnyomása nem csak kövér gyereknek lehet, soványnak is, ha bizonyos zsíranyagcsere, vagy hormonális rendellenesség áll fenn.
- Milyen tünetek utalnak a gyermekkori magas vérnyomásra, hogy veszik észre a szülők, pedagógusok?
- Egészen köznapi tünetei vannak: fáradtság, vérszegénység, étvágytalanság, fejfájás, éppen ezért gyakran véletlenül derül csak ki - állítja a főorvos.
A magas vérnyomású kisgyermekek sok folyadékot kívánnak, több a vizeletük is az átlagosnál, és előfordul, hogy a már szobatiszta gyerek is bevizel, főként éjszaka. Veseelégtelenségben szenvedőknél, ha a keringést nagyobb mennyiségű folyadék terheli, a beteg vese nem képes kiválasztani.
A veszélyeztetett gyermekeknél ugyanazok a kóros élettani folyamatok figyelhetők meg, amelyek a felnőttkori érkatasztrófákat okozzák. Ezért fontos a mielőbbi diagnosztizálás és kezelés.
- Mérhető-e otthon a gyerek vérnyomása, és tudják-e egyáltalán a szülők, mennyi a normális érték?
- Természetesen mérhető, ma már sokféle vérnyomásmérő kapható, automata, digitális, higanyos, de vásárlásnál mindig meg kell mondani, hogy gyerek részére lesz, hogy az ő testméretéhez megfelelő mandzsettát adjanak hozzá. A gyerek vérnyomásának helyes értéke általában nem határozható meg, mert ez függ egyrészt az életkortól, másrészt a testi fejlettségtől. Csecsemőknél például 90, később, 10 éves korban 110, majd 14 éves korban 120 a normális szisztolés érték.
- Mi a teendő, ha már megállapították a magas vérnyomást a gyereknél?
- A kiváltó okot kell megszüntetni. Ha viszont nincs szervi elváltozás, akkor maga a magas vérnyomás tekinthető betegségnek, tehát azt kell kezelni. Kiváló gyógyszerek vannak forgalomban erre a célra, a gyerek kezelése ugyanazon elvek szerint történik, mint a felnőtté, de a gyógyszer lehet más és az adagolását is a gyerek korához, súlyához kell szabni. Emellett minden esetben ajánlott a mozgás, a sószegény, koleszterinszegény étkezés, az egészségkárosító életmód megváltoztatása.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is