Gyermekkori traumák vezethetnek a férfiak öngyilkosságára
Gyakran a nyolcéves korban elszenvedett érzelmi problémák állnak a tinédzserkorú és fiatal felnőtt férfiak által elkövetett komoly öngyilkossági kísérletek hátterében, míg a nők esetében az olykor önpusztításhoz vezető depresszió, általában a pubertáskor után alakul ki - mutatta ki egy finn tanulmány.
"Kutatásunk legfontosabb megállapítása, hogy számos serdülő- és fiatal felnőtt korban elkövetett öngyilkossági kísérletnek, más-más gyermekkori előzményei vannak a férfiak és a nők esetében" - írják a szakemberek az Archives of General Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmányban.
A szakemberek 5302 ember sorsát követték figyelemmel, mindegyikük 1981-ben született, és közülük 27 nő és ugyanennyi férfi próbált már véget vetni az életének 24 éves koráig. Közülük 13 férfi és két nő bele is halt a kísérletbe. Öt öngyilkos férfi közül négynek biztosan voltak olyan problémái nyolcévesen, melyekről mind a tanárai, mind a szülei tudtak.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente 877 ezer ember menekül öngyilkosságba világszerte. A férfiak hajlamosabbak a "jóval halálosabb" módszerek alkalmazására, míg az öngyilkosságot fontolgató nők leginkább a gyógyszer túladagolás és a mérgezés mellett döntenek - mutatták ki a finn eredmények.
A kutatók most a gyermekkori problémák mielőbbi észlelését és hatékony kezelését szorgalmazzák, hogy így csökkentsék a felnőttkori öngyilkosságok számát. "A fokozott figyelem különösen fontos az olyan fiúk esetében, akik számos magatartásbeli problémával küzdenek, mivel a tinédzserekre nem jellemző, hogy mentális egészségügyi segítségért fordulnának" - írta Sourander.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is