Gyilkos a nyár Chilében az ózonlyuk miatt
„Elég 10 percig a szabadban sétálni, és az ember máris érzi a nap hatását. Egy órával később elvörösödik a bőr, ez az első jele a veszélynek" - magyarázta Cecilia Orlandi dermatológus, a Conac tanácsadója.
A chilei hatóságok megsokszorozták figyelmeztető felhívásaikat a lakosság felé, elsősorban a kiskorúaknak, valamint azoknak, akik szabadtéren dolgoznak.
„Az a legfontosabb, hogy a chileiek megváltoztassák szokásaikat és tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket, hogy megelőzzék a rákveszélyt" - hangsúlyozta Orlandi.
2006 óta van érvényben a latin-amerikai országban az „ózontörvény", amely arra kötelezi a munkaadókat, hogy napvédő eszközökkel, illetve a napsugarak visszaverésére alkalmas öltözékkel lássák el dolgozóikat. Egy újabb törvény keményen bünteti azokat a félrevezető reklámokat, amelyek gyenge faktorú napkrémeket „teljes védelmet", vagy „kockázatmentes barnulást" ígérnek.
A kormány kampánya elsősorban a legjobban érintetteket, a gyermekeket célozza meg. A Conac kutatásai szerint egy chilei nagykorúsága eléréséig megkapja azt a napsugárzás-mennyiséget, amely egész életére elegendő. Az ország északi részén a kollégiumok még olyan utasítást is kaptak, hogy ne rendezzenek szabadtéri sportversenyeket. A fiatalok kedvéért készíttette a Conac azt a karkötőt, amely változtatja színét az ibolyántúli sugarak alakulásától függően az ártalmatlan fokozatot jelző fehértől a különösen veszélyest jelző narancssárgáig.
Santiago nem feledkezik el a turistákról sem. Erőteljesen propagálja például a fővárostól 1300 kilométerre északra fekvő Antofgasta „éjszakai strandjait". A város mesterségesen kivilágított fürdőhelyeket kínál, hogy a turisták élvezhessék a nyarat, ugyanakkor megkíméljék magukat az erős napsugárzás kockázatától.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is