Ha korán kezdünk egészségesen élni, a szívünk is jobban jár
A rizikófaktorok elkerülése az időskor előtt nagymértékben hozzájárulnak a szív jó egészségi állapotához. Akik elérik a középkort magas vérnyomás, cukorbetegség, vagy más egyéb rizikófaktorok kialakulása nélkül, azoknál 80 éves korukban jóval kisebb a szívinfarktus, vagy a stroke valószínűsége, állapította meg egy új tanulmány.
„Ha sikerül megérni az ötvenes éveket optimális egészségügyi körülmények között, az olyan, mintha megtaláltuk volna az örök fiatalság forrását", mondta Dr. Donald Lloyd-Jones, a chicagói Észak-nyugati Egyetem Feinberg Orvosi Iskolájának kutatója.
A tanulmány során a diabétesz és a magas vérnyomás mellett a kutatók olyan kardiovaszkuláris rizikófaktorok szívre gyakorolt hosszútávú hatásait is figyelembe vették, mint a magas koleszterinszint és a dohányzás. Ezek az életmóddal kapcsolatos faktorok sokkal jobban számítanak az időskori szívbetegségek kialakulásában, mint a kor, a rassz, vagy a nem, mondta Lloyd-Jones.
A kutatás során kiderült, hogy egy optimális szintű rizikófaktorral élő 45 éves ember számára mindössze 1,4% az esély egy erősebb szívinfarktusa, vagy stroke-ra élete hátralévő részében. Ezzel szemben egy szintén 45 éves, aki kettő, vagy több rizikófaktorral rendelkezik, már 49,5%-ra emelkedik a szívroham, vagy a stroke kockázata. Az arányok alig változtak a nők és a színesbőrűek körében végzett felmérések során.
Lloyd-Jones kutatócsoportja összesen 18 korábbi tanulmány adatait dolgozta fel, melyek során több mint 250 000 embert vizsgáltak meg 44, 55, 65, illetve 75 éves korukban.
A felmérés részleteit a New England Journal of Medicine című tudományos magazin január 26-i számában publikálták.
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
Cikkek a témában
- Nehéz az egészséges életmód
- Az egészséges életmód bizonyítottan megelőzheti a mellrákot
- Videojátékokkal hatékonyan lehet egészséges életmódra szoktatni
- Új módszereket dolgoznak ki az egészséges életmód betartására
- Egészséges életmód, hosszabb élettartam
- A Mikulás nem az egészséges életmód mintaképe
- Az egészséges életmódra nevelik az óvodásokat
- Egészséges élet egészséges életmóddal
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is