Ha a Zene jól érzi magát
Amikor az ember átalakít egy szobát, amely több mint otthona egy része, hiszen egyben dolgozó-alkotó szobája is, legalább annyira fontos megteremteni a helyiség harmóniáját, mint egy hálószoba esetében. Bár nem vagyunk Párommal feng-shui szakértők, igyekeztünk olyanná alakítani ezt a szobát, hogy már a belépéskor örömünk teljen benne.
A harmónia természetesen vonatkozik a dekorációra. Párom spirituális ihletésű festményei meditációs célokat is szolgálnak. Nagyon szeretjük a különböző köveket, ásványokat, amelyek még a kikerülhetetlen elektroszmogot is ellensúlyozzák, de azért nem csinálunk a szobából lapidáriumot. Egy időben hatalmas bagolygyűjteményre tettem szert, és szinte valamennyi kint díszelgett
a könyvespolcon. Most csak a legérdekesebbek őrzik könyveinket. Az egyik például a hi-fi torony hangszórói között kapott helyet. Korábban ott két hófehérre sikált lábszárcsontot őriztem - tisztelgésül egyik kedvenc filmem, a 2001: ?rodüsszeia előtt - amelyek egy velencei fehér Kővendég-maszkot fogtak közre. A csontok és a kísértetek ideje azonban lejárt.

Mivel számomra a Zene szent és sérthetetlen, úgy gondoltam, hogy meg kell kérdeznem néhány kedvenc lemezemet, hogy jól érzik-e magukat az új környezetben. Olyanokhoz fordultam, amelyek végigélték utolsó csaknem 40 évemet és - bár az idő vasfoga némi sercegést hagyott barázdáikon - igennel válaszoltak. Különösen örültem a Jethro Tull: Thick As A Brick-je feleletének. Ez a zene annyira sokrétű, hogy teljes szépségében csak akkor szólal meg, ha megfelelő a közeg. És van még egy tulajdonsága: több százszori meghallgatása után is képes elárulni újabb finomságokat. Az új szobában ugyancsak elemében volt, mert először egy finom fúvós tercet fedett fel, aztán meg azt mutatta meg, hogy a második oldal elején hallható vad dobszólóban van egy „merengő" rész, mint amikor a tenger lecsendesedő hullámai végigmossák a partot. Ezt közel négy évtized alatt még sohasem hallottam meg! És hogy teljes legyen az öröm, Életem Párjának kedvencét, a Carmina Buranát is megszólaltattuk, és a hatalmas kórusok, az üstdobok gyönyörűen bezengték a teret.
Most már egészen biztos vagyok benne, hogy nagyszerű dolgokat fogunk alkotni új szobánkban...
Fáradt, levert, esetleg kedvtelen?
Arra gondolt már, hogy ez az időjárás hatása?
Olvasson bővebben a következő napok időjárásának élettani hatásairól!
Hazánkban csütörtök délelőtt több órára kisüt a nap, észak felől azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete már érinti az országot. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. Délután egyre többfelé tornyosulnak gomolyfelhők, amelyekből záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Főként délen és nyugaton van esély heves, felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra. Csapadék legkisebb eséllyel az északkeleti országrészben várható. A szél élénk északi lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23,...
Bővebben »
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe. Kérjük, regisztráljon!
Keresés
- A nordic walking a szívbetegeknek is jót tesz
- Egy gyakran használt antibiotikum árthat a szívnek
- Fenyegeti a fiatalokat a melanóma
- A kudzu segíthet legyőzni az alkoholizmust
- Összefügg a húsevés és a macsóság a férfiak szerint
- Tovább él, aki főzőcskézik
- A háttérben hallgatott zene, jobb teljesítményt eredményez
- Az őssejtbeültetés hosszútávon is hatékony megoldás lehet
- A megszégyenítés nem jó nevelési módszer
- Sok gyógyszert szednek az idősek, ami árthat is